FEHÉRVÁRI TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint azt már lassan egy éve tudjuk, Ausztriában, az osztrák-magyar határ közelében, Szentgotthárdtól és az Őrségi Nemzeti Parktól néhány száz méterre szemétégető megépítését tervezik.
(17.50)
Az égetőmű évente 325 ezer tonna újra fel nem használható hulladékot és szennyvíziszapot dolgozna fel. Az osztrákok persze nem buták, az égetőművet azért helyezik ide, mert az uralkodó széljárás miatt az égetőmű által kibocsátott füst nem az ő területüket, hanem a magyar településeket szennyezné. Azt hiszem, nem kell megmagyaráznom önnek a nyilvánvaló tényeket: ennek a beruházásnak a megvalósítása súlyosan veszélyeztetné a közelben élő állampolgárok egészségét, tönkretenné a határ magyar oldalán feléledni látszó turizmust és vendéglátást, ellehetetleníti a szentgotthárdi termálfürdőt.
Ön szerint van olyan turista, aki kifeküdve a napra a tőle pár száz méterre magasodó égetőmű kéményeinek látványában szeretne gyönyörködni, vagy azok füstjét beszívni? Mi lesz a helybéliekkel? Mi lesz az itt élőkkel?
Tisztelt Államtitkár Úr! Természetesen tudom, hogy ön és a minisztérium is a lehető leghatározottabban ellenzi az égetőmű megépítését. Bizonyította ezt a környezetvédelmi bizottságban és a parlamentben is, amikor ötpárti egyetértéssel határozatban tiltakoztunk a tervezett égetőmű létesítése ellen. Azonban a helyzet most más, mint a bizottsági ülésen. Államtitkárként és miniszterként önöknek kell cselekedni. Amit eddig megtettek, az még nem elég. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az ott élő lakosság szempontjából a helyzet drámai, hírek szerint az osztrák környezetvédelmi hatóság nem emelt kifogást az égetőmű megépítése ellen.
Mindezek fényében tisztelettel kérdezem államtitkár urat: milyen intézkedéseket kíván tenni a magyar határra, Szentgotthárd közelébe tervezett osztrák égetőmű megépítésének megakadályozása érdekében?
Tisztelettel várom a válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés