ELNÖK: Köszönöm szépen, elnök úr. Megkérdezem Bóth János képviselő urat, hogy kíván-e szólni. (Jelzésre:) Nem kíván szólni, jelezte. Köszönöm szépen.

Így, tisztelt Országgyűlés, a határozathozatal következik. Emlékeztetem önöket, hogy a bizottság úgy foglalt állást, hogy a képviselő mentelmi jogát az Országgyűlés ne függessze fel. Felhívom a tisztelt figyelmüket, hogy a mentelmi jog felfüggesztéséhez a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felfüggeszti-e Bóth János országgyűlési képviselő mentelmi jogát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 3 igen szavazattal, 350 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett Bóth János mentelmi jogát nem függesztette fel.

Tisztelt Országgyűlés! A mentelmi bizottság H/6274. számú javaslatában indítványozza, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság megkeresésével indított ügyben az Országgyűlés Deutsch-Für Tamás országgyűlési képviselő mentelmi jogát ne függessze fel.

Megadom a szót Cser-Palkovics András képviselő úrnak, aki a bizottság javaslatait szóban is meg kívánja indokolni. Öné a szó, képviselő úr.

Forrás: parlament.hu