PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Előterjesztők! Hiszen a vitában szinte csak az előterjesztők vesznek ismét részt. Ha megnézzük a 2. számú ajánlást, "Az e-befogadásról a Magyarországon kialakult informatikai szakadék csökkentése érdekében" című, H/5332. számú határozati javaslat részletes vitájában, azt mondhatnám, hogy az elnök úrnak talán igaza is lehetne. De azt gondolom, nincs igaza, mert itt a dátum november 1-je. Mi, MDF-esek, és azt gondolom, a fideszesek és a KDNP-sek nem november 1-jéig szeretnénk, ha ez a bizottság elkezdené a működését, azt szeretnénk, ha a jövő héten megtörténne minden. Ezt mondtuk már egy héttel ezelőtt is, ugyanúgy bólogatott a patkó mindkét oldala, hogy igen, ezen a héten kezdjük meg a munkát.

És mit lát egy képviselő, ha ránéz a házbizottsági ülés után kialkudott napirendre? Azt látja, hogy ma nem szavaztunk minderről, hanem az történt, hogy belementünk egy részletes vitába. Azt szeretném az MDF képviselőjeként és előterjesztőként is, hogy jövő héten szavazzunk, és azt gondolom, hogy ennek a Házszabálytól való eltéréssel nincs technikai akadálya. Szavazzunk a módosító javaslatokról, történjen meg a végszavazás is, és álljon fel a jövő héten hétfőn a bizottság. Emellett próbálok érvelni.

Nagyon sajnálom, hogy Göndör képviselő úr nincs itt a vitában, hiszen a házbizottsági ülésen ő képviseli a Magyar Szocialista Párt álláspontját. Viszont itt van az MSZP frakcióvezető asszonya. Nagyon kérem, már az előző héten is kértem frakcióvezető asszonyt, hogy a jövő héten állítsuk már fel ezt a bizottságot. Nem tudom elhinni, hogy egy 2008 januárjában öt párt által aláírt megállapodáshoz tényleg tíz hónap kell, hogy egy bizottság el tudja kezdeni a munkáját. Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu