JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Igyekeztem minél kevesebbszer kétpercezni, mert tudtam, hogy én vagyok az utolsó, aki bejelentkezett hozzászólásra, azóta nem jelentkeztek be. Csak egyetlenegy témával, dologgal szeretnék foglalkozni, azt is néhány példával szeretném levezetni a jelenlévőknek.
Van a törvénynek egy kitétele, amely a törvény indoklásában úgy szól, hogy 2011-ben a földpiacot meg kell nyitnunk, és ezt követően, hogy ez a vagyoni értékű jog létrejön, többet kell fizetni annak a külföldinek, aki Magyarországon földet akar művelni vagy földtulajdonhoz akar jutni. Egy kicsit visszakanyarodok arra a dologra, amit Czerván képviselőtársam mondott, hogy annak jó ez a rendszer, aki nem akar fejleszteni, aki kellő mértékű földbirtokkal vagy kellő nagyságú bérelt földterülettel rendelkezik.
Nézzük meg, hogy milyen sors vár azokra, akik egyébként szeretnék bővíteni, növelni a termelésüket, bővíteni azt a területet, amin gazdálkodnak. Lehet ez egyébként magánszemély, lehet családi vállalkozó, de lehet olyan gazdasági társaság is, akik a rendszerváltás után valamikor a '90-es évek vagy 2000 tájékán alakultak. Milyen lehetőségeik vannak a kis gazdasági társaságoknak és a magánszemélyeknek? Elsősorban az, hogy vásárolnak földterületet. Nagyon nehéz helyzetbe kerülnek, kivéve akkor, ha olyan földet vesznek, aminek önálló helyrajzi száma van, és nem kívánja művelni az, akié a föld, és akkor átadja - ha átadja - talán díjmentesen is azt a vagyoni értékű jogot, amelyet most rá kíván testálni ez a törvény. Ilyen nagyon kevés lesz.
A nagyobb lehetőségek ott vannak, hogy a kis gazdasági társaságok tulajdonosai vagy a magánszemélyek valahol osztatlan közös tulajdonból vásárolnak földet, öt hektárt, tízet, húszat, akár ötven hektárt is. Hogyan juthatnak ezek a gazdasági társaságok, illetve a magánszemélyek földhasználathoz? Először is meg kell nézni, hogy milyen hosszú bérleti jogviszony terheli azt a földet, amit megvesznek. Öt vagy tíz évig még le van kötve, aztán osztatlan közös tulajdonban van, azt ki is kell mérni, az sem egy egyszerű procedúra. Amikor mindezen túljutott, akkor még a történelmi bázishoz és az egyéb jogosultsághoz kell nekik hozzájutni.
Ebből az állapítható meg, hogy 5, 10 vagy esetleg 15 év múlva tudják igazából művelni a földet. Ez szinte elképzelhetetlen egyébként magánszemélynek is, családi gazdálkodónak, társas vállalkozásnak is, hogy így tudjon bővülni. Ugyanis a törvények annyira beszigorítják, bemerevítik ezt a rendszert, hogy gyakorlatilag a földpiacra is vissza fog hatni mindenképpen. Van-e ettől a megoldástól a kisembertől, a kis gazdasági társaságtól valami jobb megoldás?
Van. Van, kérem szépen! Azok az oligarchák, akik Magyarországon jelen vannak, nem földet vesznek, azok céget, társaságot vesznek. Nem egyet, kettőt, hármat, négyet. Mindet! Amennyi van, annyit vesznek, amennyi csak eladó. Minden gazdasági társaság, amelyik megrokkant, abba bevásárolnak. Beküldenek egy személyt, aki tulajdonos, az fölpénzeli, az a stróman, és fölvásárolja. És milyen eredménnyel jár ez a dolog? Ez kecsegtető eredménnyel jár, el kell mondani.
Aki a gazdasági társaság tulajdonosa vagy több mint 50 százalékban tulajdonosa, onnantól fogva ő dirigál másnap reggeltől. Nem kell ám neki annyit várni, mint a kisembernek meg a kis gazdasági társaságnak, akik öten-hatan összefogtak, neki nem kell várni. Letette a pénzt, megvette a lenyomott üzletrészértékeket, és ezzel az egész lehetőség a zsebébe hullik. Ennek van egy nagy következménye Magyarországon.
Van ma Magyarországon önök szerint szakmai versengés a mezőgazdaságon belül? Van ma? Tudják mi van? Tulajdonszerzési versengés. Arra vannak a jogszabályok megalkotva, hogy hogy kell a kisember zsebében kotorászni. Már a rendszerváltás után 20 évvel vagyunk, ugyanis egy hármas folyamat zajlik. Az első folyamat az eszközkoncentráció volt. Egy törvény azért nagyon segítette az eszközkoncentrációt: '95-ben, amikor megalkották a politika kérésére a részleges átalakulási törvényt szövetkezetek esetében. A részvénytársaságokba átnyomták egyébként a tulajdonosokat, aztán megalakították a zártkörűt, onnantól fogva a kisember nem tud kimenni. A nagy tud bevásárolni, de a kicsi nem.
Ezt követően, az eszközkoncentráció után következik - és most segíti ez a törvény - a művelési koncentráció. Ők művelik, ők használják a földet, és ez majd el fog jutni a tulajdon, a földtulajdon koncentrációjához is. Azt is meg kell nézni, hogy ennek az SPS-rendszernek kik igazán a kedvezményezettjei. Azok lesznek a kedvezményezettjeik, akik a földbérleti jogokat nem a rendszerváltás után összegyűjtötték, megdolgoztak érte, jó szakmai munkájukkal több földbérleti díjat tudtak fizetni, nem azok, hanem akik megörökölték a földbérleti viszonyokat, mint szamár a fület, a rendszerváltás előtti időről. Ők az igaziak, a jogutódok! Azért vannak egyébként nehéz helyzetben, tisztelt államtitkár úr, azok a szövetkezetek, kft.-k, részvénytársaságok, amelyek csak állattenyésztéssel foglalkoznak. Annak idején úgy osztották föl, rossz szándékkal osztották föl a viszonylag jól menő kerek, egész mezőgazdasági szövetkezeteket, és nekik most nincs földterületük.
Szeretnék még egy dologra reflektálni, hiszen Godó képviselőtársam, én is megkaptam ezt a levelet amelyet Horváth Gábor és Nagy Tamás írt alá az első oldalon. (Felmutatja.) Kérem szépen: 1995-ben - egy kicsit visszamegyek, de még nem a rendszerváltás előtti időre - a MOSZ-nak megújító kongresszusa volt. Az előkészítő értekezleteken azt mondta az ominózus szervezet első embere, hogy legyetek nyugodtak, elvtársak - így mondta, szó szerint: legyetek nyugodtak -, jönni fog az a törvény, amely alapján lenyúlhatjátok a környezeteteket, tegyétek azt, amit az ipar tett. Kérem szépen, így mondta, és ez a törvény a részleges átalakulás szabálya volt, és be is következett. Tíz éve, kérem szépen, '95-től, tíz éve a kisember zsebében kotorászunk. Miért? Ők is emberek, ők is itt dolgoznak, és ők is szeretnének megélni.
Még egy kitételre szeretnék visszatérni, nevezetesen arra, hogy adómentes bérleti díjat kap több mint 1 millió tulajdonos. Hogy ez baj vagy nem baj? Nem is erről az oldalról közelítem meg. Ez addig van, ameddig az adótörvény ezt megengedi. De azért emlékszünk 2002-re, amikor Medgyessy Péter a kampányában megígérte, hogy aki 5 évnél hosszabb időre leköti a földjét, annak nem kell forrásadót fizetni.
Ezt megértették a falun élők is, az a tulajdonos is, aki városban él, és most is úgy van. Nincs is ezzel semmi baj adózás szempontjából. De van ám egy nagy baj, mert ez a forrásadó a kistelepülésekhez került volna, és a kistelepülésektől ez a forrás el lett véve, ezért be kell zárni az óvodáját és az iskoláját. Soha sehol a történelemben és a világon nincs olyan, hogy egy kis falu, amely 5000 hektár közepén van, az 5000 hektárnak és a falunak semmi köze egymáshoz sem adózás, sem fenntartás szempontjából. Ez, kérem szépen, tragédia. Mondjuk azt, hogy bezártuk a postát, az iskolát az óvodát. Nem az történt, kérem! Megnyerték önök, MSZP-sek valamivel a választást 2002-ben, és ugyanazzal hátba is szúrták a kistelepüléseket, mert elvontak tőlük. Nagyon összetett a politikai játszma, de azért a sánta kutyát csak utol szokták érni, szokták mondani.
Még egy érdekes dolgot szeretnék mondani. Ma Magyarországon, függetlenül attól, hogy valaki egyéni vállalkozó, kis társas vállalkozó vagy nagy gazdasági részvénytársaság vezetője, azért a családi vállalkozásnak is van egy vezetője meg az rt.-nek is, meg a kft.-nek is meg a szövetkezetnek is, ha van még ilyen. Ezen személyek több mint 80 százaléka 5-10 éven belül nyugdíjba megy; 5-10 éven belül. Olyan generációváltási probléma előtt állunk, ami hihetetlen problémákat fog felvetni. 5-10 éven belül jelentős tulajdonosváltás is be fog következni.
(20.40)
Kérem szépen, a jogutód szervezetek - amelyek ma lehetnek kft.-k, lehetnek részvénytársaságok, szövetkezet már alig - fő tulajdonosainak száma 5-10, esetleg 10-15 fő. Ez az 5-10 fő tíz éven belül el fogja adni az üzletrészét, amely egyébként a céget is jelenti, mert a többségi tulajdon már őnáluk van. Ezzel a jogosítvánnyal, hogy vagyoni értékű jog kapcsolódik a földhasználathoz, az ő üzletrészükre - amiket a tagtársaiktól, akikkel együtt rugdosták a futballt, 3-5-10-15 százalékért fölvásárolták - rá lesz még téve hektáronkénti földhasználatnál mintegy 150 ezer forint. Ezek a dolgok nem korrektek, és ezt nem az SPS hozza egyébként, hanem itt a politika csinálja valakinek az értekében, valamiért, valahogy, és ez nem korrekt. Mert a politikának mégiscsak az volna a feladata, hogy esélyt teremtsen, egyforma esélyt mindenkinek. Annak is megteremtse az esélyt, aki 10 hektár földet vesz az 50-100 hektárja mellé, és tudja használni, és megkapja a jogosultságot, és annak is, aki egyébként részvénytársasági főtulajdonos. De ne legyen neki se nagyobb esélye! Ne legyen nagyobb esélye! Mennyi esély kell még neki? 50 éve kedvezményezettek! 50 éve! Még kevés? Mennyi kell még? Mennyi? Mondják meg! Még öt év? Még tíz év? Vagy örökké?
Valahol felelősséggel tartozunk, mert azok az emberek, akiktől megvették a vagyonjegyét és az üzletrészjegyét, ingre-gatyára vannak vetkőztetve, falusiasan mondva. A következő generációnak onnan el kell menni. Folyamatos népvándorlásra kényszerítettük őket. Ezek nagyon komoly dolgok, és nemcsak az agráriumról szól, hanem nagyon sok mindenről szól, nagyon összetett.
Azon is érdemes elgondolkozni, hogy miért van az, hogy Magyarországon csökken az állattenyésztés. Hát hogyne csökkenne! Azt mondtuk, hogy majd az agrár-környezetvédelemből adunk a kicsiknek. A háromezer hektár is kicsi? Mert azok is kaptak. Ötezer hektáros agrár-környezetvédelmi pályázatok is vannak öt évre, és a következő jogosultságuk is meglesz. Arról már nem is beszélek egyébként, hogy azok közül, akik a Natura 2000 feltételrendszerei által korlátozva vannak, nem mindenki nyert ám, kedves államtitkár úr, agrár-környezetvédelmet, még ha akart, sem, mert más elvek alapján osztották szét.
Mondhatjuk azt, hogy segítjük az állattenyésztőket. Én a magam példáját mondom: húsmarhatartással foglalkozom, de nem sokáig. Hogy van az egyébként, tisztelt államtitkár úr? Aki legeltetéses állattenyésztéssel foglalkozik, és gépberuházásba akar fogni, vagy éppen agrár-környezetvédelmi pályázatot nyújtott be, jelentett ez előnyt? Nem jelentett. Hátrányt jelentett! Hátrányt jelentett 2006-ban, akinek netán éppen akkor volt lucernaföldben váltása, volt neki régi is, lett neki új is, mindjárt kevesebb lett a történelmi jogosultsága, mert nem volt helyette gofr-növény. Ha még abba is hagyja majd 2009 után, akkor még jobban ráfizet. Ezek azért nem segítik, higgyük el. Mondhatjuk azt, hogy támogatjuk az állattenyésztőket, szívünk-lelkünk értük, de azért mégsem úgy van, mert a részletekben búvik meg az ördög.
Én köszönöm szépen, hogy meghallgattak. Úgy hiszem, nem mondtam olyan rossz dolgot az SPS-ről, és nem vagyok ellene. Semminek nem vagyok ellene. Új dolog, ha úgy gondoljuk, fogjunk bele, csináljuk meg, de ne legyen az, hogy valakiknek sokkal könnyebb ezen a pályán szaladni, mint a másiknak. Nehéz szaladni annak a gazdasági társaságnak, amely 10-15 hektár földet megvesz, és át akarja hozni a másikból; soha nem adja át neki! Soha! Csak akkor, amikor a törvény ezt előírja vagy törvény szigorával. Ki is nevetik, meg is alázzák, aki ilyen kéréssel megy egy nagy részvénytársasághoz, hogy vettem földet, szeretném, ha átkerülne. Hát persze - azt mondja -, majd ha fejre estem. Körülbelül ezek a válaszok.
Ezek pedig nem segítik a falu békéjét, nem segítik a vidék békéjét, és nem hiszen én azt, hogy azzal jobb lesz a vidék mezőgazdaságának, ha egy faluban 5-6-10 vagy 15 fő tulajdonos van, az összes többinek pedig nincsen semmi, illetve a kézből etetés politikáját folytatják: bemutatják nekik a kézben a kendermagot, aztán vagy vehet belőle, vagy nem vehet belőle, vagy még a fejére is kap egyet a bunkósbottal.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés