JÁRVÁS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Urak! Tisztelt Államtitkár Úr! Említette az előbb, hogy volt már egyszer vagyonvesztés. Gondolom, az 1992 utáni időszakra gondol. Szeretném megkérdezni, hogy milyen vagyonvesztés volt az, államtitkár úr. Az én ismereteim szerint attól, hogy egy traktor más tulajdonoshoz kerül, azzal még nem lehet fagylaltot csinálni, sem mézeskalácsot. Azt csak traktornak lehet használni. Az én ismereteim szerint az ekével csak szántani lehet, a boronával meg csak boronálni. Ami vesztés volt, kedves államtitkár úr, piacvesztés. Összeomlott a kelet-európai piac. Az igen, az volt, az nagyon komoly volt, és annak voltak gazdasági következményei, hogy kevesebb csirkét, húst lehetett előállítani. Ez megtörtént, de hogy egy traktorból, egy K700-asból fagylaltkeverő gépet lehessen csinálni, az azért nem működött, még akkor sem, ha önök ezt mondják.
Abban is megegyezhetünk, hogy a ma földet használók mindegyike nem mintagazda. Ma sem mintagazda minden földhasználó. Ezt azért ne állítsuk már itt! Ma is vannak földhasználók, akiknek parlagfüves, akiknek gyomfertőzött a földjük, aki nem jó időben végzi el a munkát. Ma is van ilyen, és nem lehet egy kalap alatt mondani, hogy a mai földbérlők mind extra jó munkát végeznek, és akik ezután akarják művelni, vagy új belépők lennének, azok meg rossz munkát fognak végezni. Ez azért erős csúsztatás és félrevezetés.
Kik is a nyertesei? Hogy lehet aprópénzre váltani ezt a vagyoni értékű jogot? Úgy, hogy valaki abbahagyja a termelést, vagy kiszáll a termelésből, vagy eladja a részvényeit. Ez a kedvezményezett kör. Aki egyébként folyamatosan termel akár mint magánszemély, akár mint gazdasági társaság, annak irreleváns ez a dolog, az nem tudja aprópénzre váltani, mert ő termelni akar, termelni fog. Csak azok juthatnak ebből aprópénzhez, pénzhez, akik kiszállnak egyébként ebből a dologból, abbahagyják a termelést, úgy is, mint részvénytársaság tulajdonosa, úgy is, mint magánszemély.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés