DEÁK ISTVÁNNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Igyekszem természetesen betartani a két percet, de mindenképpen fontos, hogy a Megegyezés program kapcsán az "Új tudás" programmal kapcsolatban néhány gondolatot elmondjak, hiszen pontosan ide illik.
A kora gyermekkori fejlesztés ennek a programnak az egyik kiemelt területe, amely program a 0-6 éves kor betöltéséig elsősorban a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek, különösen a roma gyermekek esélyegyenlőségét, felzárkóztatását próbálja segíteni. Ma már erről többször hallottunk, hogy mennyire fontos. Miniszterelnök úr is kiemelte, hogy a Megegyezés programban az oktatás területe talán a legkiemeltebb. Ezen belül mindannyiunk, és azt gondolom, a szocialista frakció számára is az egyik legfontosabb ezeknek a hátrányos helyzetű gyerekeknek a felzárkóztatása.
Nem arról van szó, amit képviselőtársam az előbb elmondott, hogy ez a program maximum egy tál levest biztosít a gyerekeknek, hanem bizony egy nagyon komoly komplex programról beszélünk, ahol a védőnők hálózatának bővítésétől kezdve a családi napköziken át, az adókedvezményekig sok minden szerepel. A teljes "Új tudás" program mintegy 50 milliárd forintot jelent a megvalósulásban, de hogy csak néhány dolgot említsek, például a védőnői hálózat 350 millió forintos támogatását tervezzük 2009-re, 2010-ben már 700 milliót szánunk erre a területre. De például az általános iskolás halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek nyári táborára 600 millió forintot tervezünk.
Ugyanide sorolhatom a bölcsőde-óvoda hálózatok fejlesztésének bővítését, 500 millió forintos támogatással 2009-ben, 2010-ben már 1 milliárd 700 millió forinttal, csak azért, hogy mindazokat meg tudjuk valósítani, amelyekre felhívta a figyelmünket képviselő asszony is, de mi azt gondolom, hogy felelősségteljesen tudjuk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) és tesszük a dolgunkat.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
(19.30)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés