VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt szocialista Képviselőtársaim és tisztelt Képviselőtársam! Nagyon furcsán érzem én is magam, hiszen folytatom az előttem szóló fejtegetését az állam szerepéről ma Magyarországon és a lehetséges társadalmi, gazdasági modellekről, úgyhogy érdemi párbeszédre immáron nincs is talán lehetőség. Azt gondolom, hogy ez a vitanap-kezdeményezés pedig - nem is először, hiszen nem az első hasonló jellegű vitanapon vagyunk túl - arról szólt volna talán, hogy ütköztessük egymás álláspontját, elveit, véleményét. Ebbe belefér az önkritika kormányoldalon is, de talán az ellenzéki oldalon is egyfajta konstruktivitás. Hát majd mindenki eldönti magának, hogy ez a mai napon sokadjára, ezúttal a Megegyezés című mű kapcsán mennyire sikerült nekünk.

Erős, gondoskodó partnerállam fegyelmezett adózói magatartással, vagy csökkenő közszolgáltatások alacsonyabb adóterhekkel - ha sarkítva szeretnék fogalmazni, azt mondanám, hogy ez a két lehetőség van. Azt azonban el kell mondanom, hogy aki széles körű állami gondoskodást hirdet alacsony adókkal, hamis illúziókat kelt, ilyen megoldás nem létezik. Mert ami mostanában Magyarországon adóvitaként jelenik meg, az valójában rejtett tartalma szerint nem adókról, hanem gazdasági, társadalmi modellről szól. Az igazi kérdés tehát az, hogy a mai társadalmi, gazdasági, politikai egyensúlyhiányra milyen átfogó társadalmi, gazdasági modell választásával reagálunk, milyen legyen a magyar modell.

A Megegyezésben ajánlott modell nem a közösségi és az egyéni felelősségek, kötelességek csökkentését javasolja, hanem éppen ellenkezőleg, azok kiterjesztésének irányába indul tovább. Másképpen fogalmazva: passzív helyett aktív, individuális helyett közösségi felelősségek, versengő mellett kooperatív társadalmi, gazdasági együttműködést kellene építenünk az új magyar társadalmi, gazdasági modell kiválasztásakor.

Az állam szerepfelfogásában nincs sajátos magyar út vagy magyar modell. Részesei vagyunk a világgazdasági folyamatoknak, ezek akarva-akaratlanul ránk is hatnak. Az is bizonyos, hogy a bezárkózó Magyarország nem lehet sikeres. Belülről nézve biztosan nem tudjuk megmondani, hogy milyen a jó magyar termék, ha nem tudjuk, hogy kívülről a világ, a piac szereplői hogyan vélekednek róla. Tiszteletben kell tartanunk a piacgazdaság elveit, ami azt jelenti, hogy az állam öncélúan és átgondolatlanul nem szólhat bele annak működésébe. Az esetleges állami beavatkozásokat pedig végre nem befolyásolhatják sem szavazatszerzési, sem népszerűségi szempontok.

Ugyanakkor el kell kerülnünk azt a tévutat is, amely szerint a piac működése mindent automatikusan megold. Be kell látnunk, Európában nincs többé olyan sikeres társadalmi, gazdasági modell, amely ne igényelné az állam aktív szerepvállalását. Nem túlzás, ha azt mondom, erős partnerállamra van szükség. A gazdaságpolitikában és az állam működésével kapcsolatos gondolkodásban a látszat ellenére a szabadelvűség jól megfér az aktív állami szereppel. A kicsi és olcsó állam elképzelése nem mond ellent az erős és együttműködő államnak. Ennek feltétele, hogy az állam működése ne gyengítse a piaci folyamatokat, hanem világos, átlátható szabályozással, a tisztességes verseny kikényszerítésével támogassa azokat. Az erős államnak szerepet kell vállalni a közszolgáltatások, az egészségügy, a foglalkoztatás és a közoktatás területén is. Szavatolnia kell polgárai nyugalmát és biztonságát, annak érdekében határozottan, de jogszerűen fel kell lépnie minden szervének. Az erős állam mindeközben halad, kora előtt jár.

Az igazi kérdés azonban mégis az, hogy ennyi igény mellett hogyan lesz versenyképes Magyarország nemcsak gazdasági, hanem társadalmi, minőségi értelemben is. Európában vannak versenyképes megoldások. Mára nagyjából két viszonylag tiszta modell áll előttünk, az angolszász és a skandináv modell. Látjuk az emberek határozott igényét arra, hogy az állam egy sor dologban közvetlenül segítse életüket, különböző szolgáltatásokat nyújtva gondoskodjon róluk. Sokan szeretnék azt a megoldást, hogy az állam vállaljon sokat, segítsen bennünket olyan mértékben, ahogy ezt a skandináv országokban láthatják. Közben persze ne kelljen többet fizetni, ne kelljen több felelősséget vállalni a közös ügyekért úgy, mint az angolszász modellben. Sajnos, rossz hírem van: ilyen megoldás szintén nem létezik. A jobboldal részéről illúziókeltés, amikor azt sejteti: az államnak, a kormánynak van pénze, csak akarat kérdése, hogy mire és mennyit költ.

Irreális és felelőtlen az a gondolat is, hogy nekünk az angolszász modell alacsony állami újraelosztási hányadát kell elérnünk. Ehhez a nyugdíjakat, a családtámogatást, az egészségügyi és az oktatási kiadásokat radikálisan visszafogva több ezer milliárd forinttal kellene megkurtítani az állami költségvetést. Talán érdemes lett volna ellenzéki oldalról ebben az esetben elmondani, hogy honnan gondolják ezt. Ma az állam elfogadottsága, a közösségi értékek valós támogatottsága és a közszolgáltatások színvonala nem teszi lehetővé, hogy az állam annyi pénzt szedjen be polgáraitól, mint a skandináv országok. A magyar gazdaság szereplői nem képesek ekkora terhet cipelni úgy, hogy ez ne ássa alá versenyképességüket. Bármilyen programot csinálunk, bármelyik modellt választjuk, először a kérdéshez való viszonyunkat kell megváltoztatnunk. Ez pedig nem történhet másként, mint hogy olyan magyar modellt találunk, ami illeszkedik kultúránkhoz, elvárásainkhoz.

Ha elfogadjuk az alapértékeket, azokat a normákat, amelyekhez aztán tűzön-vízen át tartjuk magunkat, legyen ez az adófizetési morál vagy a közjóért való cselekvés elve, akkor mindegy lesz, hogy milyen néven nevezzük ezt a modellt. Ehhez azonban tudnunk kell, hogy ezekben az egymástól eltérő modellekben egy dolog közös: az, hogy erős a normák tisztelete. Ezek persze különbözhetnek Skandináviában és az angolszász országokban, de azt tudnunk kell, hogy amit elfogadtak, azt polgári fegyelmezettséggel be is tartják.

A Magyar Szocialista Párt arra tett javaslatot, hogy folytassuk le ezt a vitát, határozzuk meg az általunk választani kívánt társadalmi, gazdasági modellt, majd illesszük ehhez azt, hogy milyen adó-, szociális és oktatási rendszert tartunk a legjobbnak. Ez az alapja, hogy olyan országot építsünk, amelyben egyszerre van jelen a világra nyitott gazdasági versenyképesség és a belső kohézió, a társadalmi szolidaritás és az ehhez szükséges felelősség az állam és polgárai részéről egyaránt. Hogy ez a munka nekünk ma mennyire sikerült, azt persze, azt gondolom, majd a kép, ami ma este minket itt fogad, elég jól bemutatja, de mindenkinek magának kell ezt mérlegre tennie.

Köszönöm szépen, hogy ezen a késői órán még egypáran meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu