KORMOS DÉNES (MSZP): Köszönöm szépen. Alelnök Úr! Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ország lehetőségeiről és esélyeiről beszélünk, sokféleképpen és sokféle módon. Ha valakit megkérdeznénk az utcán, vagy sokakat megkérdeznénk, függetlenül attól, hogy milyen politikai irányzathoz tartoznak, hogy mondjuk, mire büszkék ebben az országban, hát három dolgot biztosan mondanának: a kultúrára, a nyelvre meg a tehetségeire; teljesen mindegy, hogy hová tartoznak.

Ma sokat beszéltünk azokról, akiket segíteni kell, az esélyeiket javítani kell, vissza kell őket segíteni a munka világába. Nem beszéltünk, nagyon keveset beszéltünk arról, arról a rétegről, azokról az emberekről, fiatalokról, akik tehetségesek, akik hordozzák ezt az adományt, ami nekik nagyon fontos, de egy egész országnak kincse. Ma egyértelmű, hogy egy ország versenyképességét nagymértékben meghatározza, hogy a nagy fejlesztés- és tudásigényes iparágakba milyen módon tud bekapcsolódni, a fejlesztés és a kutatás és az innováció milyen erővel jelenik meg egy országban, adott esetben vállalkozások betelepülését és sok minden mást is jelent. Jelenti nyilvánvalóan azt, hogy egy ország versenyképessége adók és egyéb mellett a polgáraiban is rejlik.

Megegyezés: kellenek olyan ügyek, konkrét ügyek, amelyekben meg lehet egyezni, és amikor az előbbi példát nézzük, hogy miről tennének említést az emberek, egyről biztos nem tennének említést mint értékről, arról, hogy milyen ma Magyarországon a közéleti és politika kultúránk. Nagy valószínűséggel senki nem tenne ilyet.

(19.40)

De van jó hírem, tisztelt képviselőtársaim. Lehet Magyarországon fontos ügyekben megegyezést találni. Lehet olyan programot találni, ahol társadalmi, szakmai és civil támogatás van, és a jó hírem az, hogy Magyarországon a tehetség erről szól.

2006-ban létrejött a Magyar Tehetségsegítő Tanács, több mint száz civil szervezettel. Az elmúlt egy évben Budapesten, Debrecenben, Győrben, különböző helyeken találkoztunk a szakma képviselőivel, egyházak képviselőitől kezdve civil szervezetekig, határon túli szakmai szervezetek képviselői vettek részt. Tisztelettel jelentem, egyetlenegy direkt politikai mondat el nem hangzott, mindenki azon törte a fejét, hogy Magyarországon hogyan tudjuk a tehetségeket segíteni, hogyan tudunk egy programot letenni.

A tavaszi ülésszak végén az Országgyűlés négypárti támogatással elfogadta a nemzeti tehetség program beterjesztéséről szóló határozatot a nemzeti tehetség programról, a tehetség alapról és a tehetségügyi koordinációs fórumról. Navracsics képviselő úr felvezetőjében nagyon lelkesen, el is érzékenyültem, megmondom őszintén, olyan szépen mondta, hogy milyen fontos érték számukra a tehetségek segítése és támogatása. Azért volt négypárti a beterjesztés, mert ehhez a Fidesz nem csatlakozott. Bízunk benne, hogy frakcióvezető úr átértékelte a frakciójával együtt a viszonyukat ehhez a kérdéshez, és amikor most az Országgyűlés elé kerül ez a program, akkor ezt segíti.

Tisztelt Képviselőtársaim! A szakmai szervezetekkel együtt beterjesztett program, amit a kormány megtárgyalt és az Országgyűlés elé kerül, gyakorlatilag egy olyan nemzeti tehetség programot tesz az Országgyűlés, a szakma és az egész ország elé, amely lehetőséget ad széles alapról indítani a tehetségek megtalálását, segítését, és nagyon fontos, hogy a megtartását, a tehetségek hasznosulását, a tehetségek által előállított produktumok hasznosítását, és végre nemcsak szóban, hanem konkrét eszközökkel és tettekkel a tehetséges, innovatív fiatalok, szakemberek megtartását.

Ez a program arról is szól, hogy a nemzeti tehetség alap megteremtésével nemcsak a pályázatok jelentenek forrást, hanem a Magyar Országgyűlés és mi dönthetünk arról, hogy egy kiszámítható állami szerepvállalással, a civil szféra szerepvállalásával és az állampolgárok szerepvállalásával olyan forrásrendszer áll rendelkezésre, ami egy húszéves távlatban valóban egy átfogó nemzeti programot tesz lehetővé. Ennek a legfontosabb céljai tehát a tehetséges fiatalok megtalálása, a tehetség jellegének és szintjének megfelelő folyamatos segítség, és a tehetségek produktumainak hasznosítása és megtartása.

Már ebben az időszakban, a most következő programban mintegy 17 milliárd forint jut ebbe a rendszerbe, ebből 7,6 milliárd forint magyar forrás. De indul a nemzeti kiválóság program olyan ösztöndíjakkal, ami külföldi tanulmányok után a hazai kutatásokban való részvételt segíti, és a 2009-10-es akadémiai évtől több mint 40 milliárd forint áll rendelkezésre.

Sok mindent mondhatnék még a programról, de nagy tisztelettel kérem a parlamenti patkó mindkét oldalán ülőket, megegyezésről lehet beszélni, megegyezést ügyek mellett lehet tenni, s tisztelt képviselőtársaim, a szakma és a civil szféra adott nekünk egy leckét, ott már megegyeztek, ezt várják tőlünk is. Ez egy valódi program, egy valódi esély, kapcsolódjunk hozzá, mi ezt ajánljuk a tisztelt Háznak. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu