KRÁNITZ LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Előbb Szanyi képviselőtársam említette, hogy még a mai nap folyamán nem esett szó a feketegazdaság elleni küzdelemről. Én néhány percet ennek szeretnék szentelni, merthogy a Megegyezés című program egyik kiemelt célja a társadalmi partnerség megteremtésén túl, hogy a gazdaság kifehérítésével igazságosabbá tegyük a közteherviselést, ezzel annyi többletbevételhez juttatva a költségvetést, hogy megteremthessük a folyamatos és jelentős mértékű adócsökkentés lehetőségét.
Mindenkinek ki kell vennie a részét a közös terhek viseléséből, még azoknak is, akik eddig a jogszabályok megkerülésével a szürke- és feketegazdaságban a tisztességes adófizetők kárára gazdagodtak, mert szerintünk az nem működik, hogy a tisztességesen dolgozók és a tisztességesen adózók cipeljék a szabálykerülők és ügyeskedők terheit is. Abban kell megegyeznünk a polgárokkal és a vállalkozásokkal, hogy mostantól mindenkire kevesebb terhet rójon az állam, de azt a kevesebbet többen fizessék be az eddigieknél.
Ez a program nemcsak kér, nemcsak ad, de kér is cserébe valamit, mégpedig együttműködést. Csökkentjük az adókat, és cserébe azt várjuk, hogy többen fizessék be azt, mert ma az a fő probléma, hogy a közös terhek nagy részét kevesen vállalják. Azt javasoljuk, hagyjuk azt a vitát, hogy tyúk vagy tojás, amiben az állam azt mondja, fizess rendesen adót, míg a polgárok azt, hogy fizetek, majd ha kevesebbet kértek.
Most végre azt mondjuk, lépjünk egyszerre. Az állam részéről megtettük az első lépést: kisebb adók, csökkenő járulékok, egyszerűsödő elszámolás, kevesebb bürokrácia; cserébe azt várjuk a vállalkozásoktól, hogy fehérítsenek, így mindnyájan továbbjuthatunk. A képlet egyszerű: minél többen fizetnek adót, annál kevesebb lehet az egy főre vagy vállalkozásra jutó teher.
Ha Magyarországon ma a feketegazdaság miatt kieső adóbevételeket tekintjük, ami elérheti akár az 1000-1200 milliárd forintot, nagyjából évi 100 ezer forint kár ér minden magyar állampolgárt. A bejelentés nélküli foglalkoztatás, a számlák nélküli szolgáltatás, a bérezéssel kapcsolatos visszaélések, járulékfizetés-elkerülés, jövedelemeltitkolás, jövedékiadó-csalás minden magyar állampolgárnak kárt okoz, egyszóval tehát a feketegazdaság megtűrésével saját magunkat károsítjuk meg. Az így kiesett pénz például elegendő lenne arra is, hogy megszűnjön az iparűzési adó, vagy a tb-terhek 10 százalékkal csökkenjenek, akár az áfa felső kulcsa 20 százalék alá kerüljön. Természetesen nem vagyok naiv, és tudom, nem lehet a feketegazdaságot végleg felszámolni, ez sehol, egyetlenegy országban sem sikerült, de nem mindegy, hogy milyenek az arányok. A visszaszorítás elsősorban a társadalmi igazságosság megteremtése miatt szükségszerű, de az így megszerzett pénzre égető szükségünk van az ország versenyképességének javítása s a polgárok további gyarapodása érdekében is.
Persze, azt is el kell mondanunk, az állampolgárok túlnyomó többsége tisztességesen keres, és tisztességesen adózik. Nem azzal van baj, aki a gyermeke mellé matematikatanárt fogad heti egy órában korrepetálni, és a matematikatanárnak ad pár ezer forintot számla nélkül. Mondhatnám azt, ez így működik Angliában is, nem itt kell keresni a mozgásteret, sőt azt vallom, ezt nem is volna szabad büntetni. Amikor viszont valaki rosszindulatúan, rosszhiszeműen, kifejezetten csalárd módon becsapja a közt, ott nagyon-nagyon keményen fel kell lépni, ott kell szigor és zéró tolerancia. Persze, nem szabad felforgatni az emberek életét, ugyanis, ahogyan említettem, ezt tudjuk, túlnyomó többségük tisztességesen keres és tisztességesen adózik, de azért van néhány probléma.
Partnerséget, egyezséget ajánlunk a magyar kis-, közepes és nagyvállalatoknak, érdemi tehercsökkentést, cserébe magatartás-változást kérünk, támogassák, hogy a lehető legszigorúbban lépjünk fel azokkal szemben, akik megrövidítik a többi adófizetőt. Szerintem egyébként ezzel egyetértenek a gazdaság szereplői is.
(20.20)
Fordítunk egyet állam és állampolgár viszonyán: kevesebb kiszolgáltatottság az emberek oldalán, több szolgáltatás az állam oldalán, kevesebb engedélyeztetés, egyszerűbb bejelentési kötelezettség, könnyebb, gyorsabb, integrált ügyintézés, egyszerűbb, akár átvállalt adóbevallás, pozitív adólista, hogy az adóhivatal az eddigieknél is jobban partnere legyen a polgároknak. Ennek érdekében olyan szigorításokat és természetesen ezzel együtt ösztönzéseket tervezünk, amelyek elősegítik a kölcsönös érdekeltség kialakítását.
Néhány mondatot engedjenek meg az elmúlt időszak eredményeiről, hiszen 2006 óta számos jelentős eredményt ért el az állam a feketegazdaság visszaszorításában. Ennek köszönhető az, hogy a költségvetés egyre több bevételt könyvelhetett el. 2006-ot követően, anélkül, hogy nagyon mélyre ástunk volna, a gazdaság kifehéredéséből évente nagyjából 100 milliárd forint többlet keletkezett. A havi adó- és járulékbevallás bevezetése, a bejelentési szabályok megváltoztatása, a járulékfizetési kötelezettségek szélesítése nyomán 2007-ben több mint 131 ezer fő lépett a társadalombiztosítás rendszerébe, ami azt is jelenti, hogy havi átlagban 500 millió, éves szinten 6 milliárd forint bevallott pluszjáradékot eredményezett. 2008 első félévében pedig már 220 ezer ember tisztázta biztosított jogviszonyát. Az ország tehát jó egy év alatt elfogadta és végül is támogatta a tb-potyautasok kiszűrését, azaz hogy az egészségügyi biztosításban mindenkinek részt kell vállalnia.
2006. augusztus 1-je és december 31-e között lehetőséget adtunk a korábbi bevallások kedvezményes önellenőrzésére. Ezzel 21 ezer adózó élt, aminek köszönhetően mintegy 35 milliárd forintot fizettek az államkasszába. 2006 szeptemberétől legalább a minimálbér kétszerese után kell mindenkinek járulékot fizetni. Természetesen vannak kivételek, akik ezt, ha kevesebb pénzt kapnak, tudják igazolni az APEH felé. Ennek hatására mintegy 132 ezer adózó emelte meg közteherviselésének alapját az eddigi minimálbér körüli összegről 131 ezer forintra. Az ekho bevezetése 8600 szabadfoglalkozású számára teremtette meg a legális munkavégzést, ebből 11 milliárd forint bevétele volt az államnak. Visszaszorítottuk, korlátoztuk a cigaretta- és üzemanyag-csempészetet. 2008 óta fokozatosabban ellenőrizzük az újonnan alakult cégeket.
Néhány elképzelést a jövőt illetően. Megemeljük a szándékos adócsalásért kiszabható bírság mértékét. Kiterjesztjük a felelősségre vonás lehetőségét számlaadás elmulasztása esetén nemcsak az eladóra, hanem azok közvetlen főnökére, feketefoglalkoztatás esetén arra is, akinek be kellett volna jelenteni a munkavállalót, illetve annak a főnökére is. Terveink szerint, ha egy cég elfelejti vagy szándékosan nem nyújtja be mérlegét a cégbírósághoz, a Cégközlönyben való megjelentetéshez, az APEH hatvan napra akár fel is függesztheti az adószámot. Létrehoztuk a Hamisítás Elleni Nemzeti Testületet, amely az élelmiszeripar, gyógyászati készítmények, növényvédő szerek iparágával foglalkozik majd.
Mindezeket az intézkedéseket a tisztességes adófizetők érdekében kellett és kell hogy megtegyük, illetve Magyarország versenyképessége érdekében. Ha ez sikerül, azt gondolom, hogy közelebb lehetünk ahhoz az országhoz, amelyre mindannyian várunk.
Köszönöm, hogy meghallgattak, és kérem, hogy támogassák a programot. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés