TELEKI LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szerettem volna én is benne lenni a televízióban, de úgy néz ki, most már nem leszek benne. (Derültség.) De ettől eltekintve is fontosnak tartom, hogy az a kérdés, amiről szeretnék ma beszélni, és az a program, amelyet most megvitatunk... - nézzünk bele, hogy hogy lehet látni és mit lehet látni annak érdekében, hogy a magyarországi cigányság helyzete is tudjon változni.
(A jegyzői székben dr. Hende Csabát
Pettkó András váltja fel.)
A Megegyezés című program, azt gondolom, különböző alternatívákat nyújt a magyarországi cigányság számára is. Ma mindenki valakit hiányolt, hogy nincs ebben a teremben. Én is elmondhatom azt, hogy plenáris ülésen, a tévé nyilvánossága előtt Farkas Flórián nagyon sokszor tudja a cigányság ügyét képviselni. Most nagyon sajnálom, hogy nincs itt, nem vitatkozhatunk azon, hogy a magyarországi cigányság helyzete hogy néz ki, és mit lehetne tenni annak érdekében, hogy jobb legyen. Ezért nagyon szívesen elmondom, persze a magam oldaláról, hogy én parlamenti képviselőként és roma emberként hogyan látom azt a programot, amit ma magunk előtt láthatunk és megvitathatunk.
Úgy gondolom, négy területet kell felvillantanom ebből a programból, ami fontos lehet, és legfőképpen azt, amiről már Harrach Péter úr beszélt, és az nagyon fontos volt, hogy segély helyett munkát biztosítsunk. Én is maximálisan egyetértek ezzel a szlogennel. Ugye, ez nem új keletű szlogen, mert Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr többször használta ezt, és a frakciótársak is használták ezt a szlogent. Ez azért is fontos, mert az a négy terület, amiről én is szeretnék beszélni, elsődlegesen az oktatás, foglalkoztatás, lakhatás és az egészségügy. Ez a négy terület egyébként nemcsak a programban található meg, amit vitatunk, hanem a roma integrációs évtized programjában is megtalálható, ami azért fontos, mert végre egyszer egy olyan kormányprogram van, és egy olyan parlamenti határozat erősíti ezt a programot, amellyel mindenképpen elértük azt, hogy folyamatosságra épül az a program, ami a magyarországi cigányságról szól.
Mondom ezt azért, mert az a cselekvési terv, amit kétéves cselekvési tervekre bontott le a kormány a tíz éven belül, rámutat arra, hogy az oktatásban mit kell tennünk. Mindenképpen fontosnak tartom azt, hogy egyszer a tanulók, egyszer pedig a pedagógusok irányába kifejtse a program a hatékonyságát. Mégpedig arra gondolok, hogy egy ízben ad lehetőséget arra, hogy a pedagógusok nagyobb létszámban részt vegyenek a pedagógiai munkában, és főleg és legfőképp ott, ahol a halmozottan hátrányos helyzetű kistérségek találhatóak. Tehát érezhetően megvan az a kisebbségi lét, amelyből mindenképpen el kell érni azt, hogy az ott élőknek esélyt adjunk arra, hogy az oktatáson keresztül a foglalkoztatásba vezető utat kitapossuk. Ezért tehát nagyon fontos, hogy a programban megtalálható az, hogy több pedagógust biztosítunk azokon a helyeken, ahol szükség van rá.
Több pénzt, több fizetést vihet haza az a pedagógus, aki itt tanít, ebben a hátrányos helyzetű térségben, ez mindenképpen fontos az én értékrendemben. Tovább sorolhatnám az értékrendeket, ami a pedagógustársadalom mellett szól, de hadd szóljak a roma gyerekekről is. Mit kapnak ők, mit kaphatnak ahhoz, hogy igazán ebben a programban kellőképpen artikulálódjanak? Elsősorban azt kapják, hogy különböző ösztöndíjakhoz tudnak jutni. Ahhoz a szociális miliőhöz képest, amiben vannak, lehetőségként egy másik alternatíva megjelenik, hogy különböző ösztöndíjrendszereket tudunk biztosítani.
Van az Útravaló ösztöndíjprogram, amit már nagyon jól ismerünk, és amiről már többször beszéltünk, ez mindenképpen a cigányság részére egy olyan kitörési pontot jelent, amely fontos abban az értelemben, hogy lehetőséget kap arra, hogy egy mentor ott legyen a diák mellett, és a diáknak is ad egy olyan összeget, ami ösztönzi arra, hogy minél jobban tanuljon. Hiszen benne van a pályázati kiírásban az, hogy ha jobb tanuló, akkor többet tud kapni. Mindenképpen erősödhet a mentor és a diák kapcsolata, és ezt nagyon fontosnak tartom, hogy az oktatásban ezek a szempontok érvényesüljenek. Hétfőn a plenáris ülésen szó volt arról, hogy a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány ösztöndíjprogramja is itt van, de azt gondolom, fontos azt megjelölni, hogy ez az egyetlenegy olyan célzott romaprogram, ami eléri a kimondottan roma családokat, roma ösztöndíjasokat. És mindenképpen azért is fontos, mert lehet látni és érzékelni, hogy ebből is olyan profitot hozhatunk, amely a munkalehetőséghez vezető utat jelentheti.
Röviden összefoglalva a foglalkoztatást és az oktatást, azt kell mondanom, hogy nem lehet ma csak rövid távú programokat megjelentetni, ezért tartom fontosnak a hosszú cselekvési programot, amely a roma integrációs évtized programját jelenti, mert rövid távon nem lehet a romakérdést kezelni. Ez volt mindig is a baj, hogy a romakérdést mindig egy-két év alatt akarták megoldani. Jelzem, hogy ezt nem lehet, nem is szabad így hozzáfogni. Ezért tartom fontosnak azt a programot, amit itt a kezünkben fogunk, hogy hosszú távon, középtávon és rövid távon megpróbálja behatárolni, hogy mit kell tenni oktatásban, foglalkoztatásban.
Nagyon röviden az egészségügy helyzetéről. Mindenképpen azt kell mondanom, hogy azt a helyzetképet, ami előttünk van, fel kell számolnunk, mert a magyarországi cigányság mintegy 10-12 évvel előbb hal meg, mint a többségi társadalom. Pedig ott sem jó az arány. Ezért azt gondolom, hogy nem lehet ma félvállról venni azt, hogy a magyarországi cigányság egészségügyi helyzete hogyan alakul. Ezért visszatérnék oda, hogy elsősorban a prevenciós programokra, a szűrésekre mindenképpen szükség van, a megelőző programokra, de még nagyobb szükség van arra, amit a programban láthatunk, hogy munkához tudjuk juttatni a roma embereket, oktatási sikereket tudjunk elérni a roma gyerekeknél, mert igazából a mentális leépülésben látom a legnagyobb problémát. Ha mentálisan nem tud leépülni a roma ember, akkor nem lesz az, amit most láthatunk.
Ezért tehát támogatja a cigányság nagyobb része - nem a teljes cigányság nevében beszélek - azt a programot, amit ma megvitatunk, és természetesen mi is megegyezést szeretnénk ebben a programban. A magyarországi cigányság nagy részének nevében mondom.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés