BALOGH JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Miután reggel 8 óra óta itt vagyok, élénk érdeklődéssel figyeltem azt a parázs vitát, ami itt időnként kialakult. Úgy gondoltam, hogy a jó szándék mellett itt olyan elméleti eszmefuttatásokkal, akár magas szinten, akár kevésbé magas szinten, akár olyan rébuszokban megfogalmazott igényekkel és követelésekkel találkozhattunk, amin bizony a kedves televíziónézők vagy rádióhallgatók nagyon nehezen tudtak kiigazodni.

Üdítő változást jelentett, legalábbis számomra, Horn Gábor képviselőtársunk hozzászólása, ámbár ez is nem kis vihart kavart, ahogy ezt tapasztalhattuk. Üdítő azért volt számomra, mert ő világosan megfogalmazta azt, amit a többi ellenzéki képviselő már csak rébuszokban mert megfogalmazni, hogy Magyarország költségvetési helyzetét figyelembe véve adóátcsoportosításra forrást teremteni valahol a szociális és jóléti kiadások területén lehet, tekintettel arra, hogy a konvergenciaprogramnak, ami egyensúlyteremtést irányoz elő, nemzetközi összefüggése és kötelezettségei vannak, tehát ettől eltérni elég kockázatos.

Amiben szabad rendelkezési lehetőségünk van, ez a szociális és jóléti terület vitathatatlanul. Itt van a probléma lényege szerintem, és erre egyébként Horn Gábor konkrétan is utalt, hogy többek között az ezzel kapcsolatos viták is eredményezték a koalíció felbontását. Nevezetesen, a szocialista, most már kisebbségi kormánynak az a határozott álláspontja, hogy az életszínvonalat érintő szociális, jóléti kiadások tekintetében egy bizonyos ésszerűsítésen túl nem hajlandó visszalépni, és nem hajlandó ezekben a kérdésekben életszínvonal-csökkentő lépéseket megtenni, holott nyilván az ellenzéki pártok erősen burkoltan - inkább burkoltan, mint nyilvánosan - erre próbálják rákényszeríteni. Hozzáteszem, hogy nem a kormány áll ezzel az álláspontjával egyedül, hanem e tekintetben a teljes szocialista frakció vita nélküli és kétségek nélküli támogatását ebben élvezi.

Ha ezt figyelembe vesszük, hogy van konvergenciaprogram, egyensúly-teremtési program, és bizony itt a társadalmi igényeket, elvárásokat figyelembe vevő korlátok is vannak, akkor hamar rájöhetünk arra, hogy a mozgásterünk nem túlságosan nagy, ezen belül kell okosan megtalálni a fontolva haladás és a kis lépések megtétele révén a nagy célok elérésének hosszabb távú programját. Úgy tudom megítélni a magam részéről, hogy ha nem is tökéletesen és hiánytalanul, de körülbelül ezeknek az igényeknek ez a program úgy nagyjából megfelel.

Azért még ilyen, a vitában elhangzott témára hadd térjek vissza. Kontur Pál képviselőtársunk több esetben nagyon határozottan bemutatott olyan táblázatokat, amelyek szerint itt a kelet-közép-európai régióban nem állunk valami fényesen. Elfelejtett ő arra utalni, hogy ugyanakkor miben állunk az élen. Élen állunk ebben a régióban az egy főre jutó szociális és jóléti kiadások tekintetében. Ugyancsak élen állunk a régióban, de úgy tűnik, még az Európai Unióban is a nemzeti jövedelemből a szociális jóléti kiadások 64 százalékos részarányában. Tehát valamire azért lehetünk büszkék. Nyilván ezt csorbítani, ezt csökkenteni súlyos politikai felelősség, ez drasztikus meglépés, mi ennek a következményeit nem vállaljuk.

Ha már ilyen szűk a mozgásterünk, néhány gondolatot azért hadd mondjak önkormányzati ügyekben. Az a véleményünk, hogy az adócsomagterv az önkormányzati kérdésekben nagyobb bizonytalanságot nem teremt, visszalépést és különösebb kockázatot nem jelent, ezek az adócsomagtervben megfogalmazott célok végül is elviselhetőek az önkormányzatok számára.

Szeretnék arra is utalni, hogy számos képviselőtársunk kritizálta, hogy ez áttekinthetetlen meg bonyolult. Hozzáteszem, hogy számomra nem ilyen volt, bár nem egy élvezetes olvasmány egy ilyen adótörvény-beterjesztés. Valamennyi adónemnek hármas tagolása van, szeretném elmondani a tévénézőknek, akik nyilván ezt nem olvasták. Ez a hármas tagolás a következőt tartalmazza: hogyan lehet az adott témában az adóterhet vagy csökkenteni, vagy adóteher-módosítást végrehajtani, a második témaköre, hogy hogyan lehet az adminisztrációs terheket csökkenteni, és harmadik pillére pedig a gazdaság fehérítését, a feketegazdaság hatókörének a szűkítését célzó csomagtervet tartalmazza.

Nos, néhány dolgot azért hadd mondjak! Adminisztrációs terheknél talán a leglényegesebb változás, hogy az önkormányzatok adóztatási kötelezettségét érinti, hogy az iparűzésiadó-előleg és a vállalkozók kommunális adójának előlege 2009-től már nem kivetéssel, hatósági adómegállapítással, hanem önadózás útján történik. Ennek az az értelme, hogy így nincs szükség az adóhatóságnak külön határozat kiadására, nem kell előállítani a határozatot, nincs papírköltség és nyomdaköltség, és ami a legfontosabb, nincs postaköltség. Így becsléseink szerint az önkormányzatoknak összességében közel félmilliárd forinttal csökkennek az adóztatás jellegű költségei. Kérem, akkor mi ez, ha nem olyan ésszerűsítés, amelynek nemcsak gesztusértéke van, hanem érdemi költségcsökkenéssel is jár? Egyébként az adóelőleg összege és az adóelőleg fizetési rendje azonos a maival.

Elhangzott olyan bírálat is itt Nógrádi képviselőtársunk részéről, hogy ez nem lenne jó, hogy a sáveltolásnál, mikor figyelembe vesszük, hogy aki a minimáladó kétszeresét fizeti, az kevesebb járulékot kell hogy figyelembe vegyen - ez micsoda adóadminisztrációval jár.

(14.10)

Hozzáteszem, ez még akkor sem járna adóadminisztrációval különösebben, ha kézzel végeznék a könyvelést, az analitikák összeállítását, mert nagyon egyszerűen két csoportba kellene gyűjteni a munkavállalókat. A számítógépes világban, azt kell mondanom, egy program minimális beállításával, módosításával ez nagyon egyszerűen megoldható.

A másik téma, amit említenék, nagyon fontos intézkedés a helyi adókban, ami szintén a gazdaság fehérítésébe sorolható, az, hogy az adóhatósággal milyen együttműködési kötelezettséget ír elő. Nevezetesen, ha valamit észlel az egyik adóhatóság, arról tájékoztatni kell a másikat, ha másik észlel valamilyen szabálytalanságot, akkor szintén tájékoztatni kell a másik adóhatóságot, és ezzel az információcserével, úgy gondolom, az adóellenőrzések hatásossága és hatásfoka lényegesen javítható.

Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu