DR. TOMPA SÁNDOR, a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Az előttünk fekvő törvényjavaslat kapcsán mindenekelőtt azt szeretném megállapítani a szocialista képviselők nevében, hogy ez a környezetvédelemhez nagyon jól kapcsolódó javaslat, hiszen a távhőről, a távhőszolgáltatásról ma is tudjuk, hogy a leginkább környezetkímélő az ismert fűtési módok közül, hiszen a legkevesebb károsanyag-kibocsátással jár. Másodikként azt is szeretném hozzátenni, hogy egy jól megépített távhőrendszer ráadásul energiatakarékos is.
(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Ezt a célkitűzést fogalmazza meg ez a törvényjavaslat, és abban van egyetértés a kisebbségi véleményekkel, illetve a környezetvédelmi bizottság részéről az elnök úr megállapításaival, hogy a törvényjavaslat módosító indítványokkal javításra szorul.
Ezzel együtt mi úgy látjuk, hogy a javaslat kapcsán a helyzetelemzésben a parlamentben helyet foglaló pártok, valamint a bizottsági üléseken megszólaló szakmai szervezetek egyetértenek: a távhőszolgáltatásba bekapcsolt lakókkal, a tulajdonosokkal, a távhőszolgáltatást igénybe vevőkkel valamit kezdeni kell. Körülbelül idáig tart az egyetértés.
Azt mindannyian elismerjük, elismerik, hogy ők, mármint a távhőszolgáltatást igénybe vevők ezt egy kényszerszolgáltatásként élik meg. Mindannyian ismerjük azt a helyzetet, hogy a társasházak, lakásszövetkezetek közös döntéseire volna szükség, és ez bizony eléggé nehezen megy. Mindannyian ismerjük azt is, hogy ezek az épületek rendre korábbi hőtechnikai szabványok szerint épültek, mára korszerűsítésük szükséges, a fűtési rendszerüket szabályozhatóvá kell tenni, és a mérhetőséget, mármint a felhasznált hőmennyiség mérését is meg kell oldani, valamint - és ez is ismert, hiszen 2001 óta folyik az úgynevezett panelprogram - szigetelni szükséges a homlokzatokat, valamint a nyílászárókat korszerűbbre kell lecserélni. Azt gondolom, mindezekben egyetértés van a parlamenti pártok és a szakértő közönség között. Idáig el is jutottunk minden szakmai egyeztetésen, s a bizottsági üléseken is. Az is vitán felül áll, hogy mindaddig, amíg ezek a kényszerszolgáltatásban lévő lakók valódi fogyasztókká nem válnak, valamilyen szociális támogatást kell számukra nyújtani.
Nos, a teendőkben nagyjából egyetértés van, a megoldáskeresésben, a megoldásokban már különböző utakon járnak az egyes politikai erők, az egyes frakciók. A környezetvédelmi bizottság ülésén is ez derült ki, hogy a helyzet megítélésében nagy az azonosság, a probléma megoldására azonban különböző javaslatokat fogalmaznak meg a különböző erők.
A T/6308. számú törvényjavaslat a kormány és a mögötte álló MSZP-frakció álláspontját tartalmazza, s a szocialista képviselők a környezetvédelmi bizottság ülésén 9 szavazattal támogatták is, hogy általános vitára kerüljön, azzal a megfogalmazással, amely elnök úr részéről is elhangzott, miszerint módosító indítványokra, azok benyújtására szükség lesz, és ebben a kormány szakértőivel, szakembereivel együtt kívánunk működni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés