NAGY LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt, amit Bernáth Ildikó képviselő asszony elmondott, egy picit más kontextusba helyezném. Ahogy ön a munkanélküliségi adatokról beszélt, az ebben a formában számszerűen persze helyes, csak azt felejtette el hozzátenni, képviselő asszony, hogy az önök kormányzása idején mindent megtettek azért, hogy a munkaügyi regiszterekből kiszorítsák a lehető legtöbb embert, mi pedig mindent elkövetünk azért, hogy aki valóban munkanélküli, az be is kerüljön ebbe a regiszterbe. Persze abban lehet vitánk, hogy ez politikailag mennyire érzékeny és mennyire helyes, önök mennyire vállalták fel, de hogy az a helyesebb, amit szakmailag mi csinálunk, az egészen biztos. Az más kérdés, hogy önök ezt politikailag nem akarták fölvállalni.

A másik: leegyszerűsíteni a foglalkoztatáspolitika problémáit az adó- és járulékrendszer hiányosságaira egy foglalkoztatáspolitikustól, mint ön is, elég egyszerű megfogalmazás. Az más kérdés, hogy természetesen az adó- és járulékpolitikán keresztül is kell a foglalkoztatást ösztönözni. De emlékezzen vissza, képviselő asszony - (Domokos László közbeszólására:) Domokos képviselő úr biztosan kap szót, ha valamit szeretne mondani -, hogy az adó- és járulékpolitikán keresztül próbálunk segítséget nyújtani a fiatal pályakezdőknek, az ötven év felettieknek, a gyesről és gyedről visszatérőknek, és most az "Út a munkához" program keretében pedig a Start Régió kártyával a leghátrányosabb helyzetű térségekben élőknek. Természetesen van helye a foglalkoztatáspolitika eszközrendszerében az adó- és járulékpolitikának, de nem lehet kizárólagosságot biztosítani neki.

Azt mondja képviselő asszony, hogy háromszorosára emeljük a rehabilitációs járadékot. De ha ezt nem tesszük meg, akkor viszont azzal fog jönni, hogy nincsenek kellő ösztönző erők arra, hogy a munkahelyeken minél több rehabilitációs folyamat menjen végbe, és a mozgáskorlátozottak több munkához tudjanak jutni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu