ERDŐS NORBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy nyugdíjasotthon emelt szintű ellátásban részesülő lakói kerestek meg problémájukkal, de a gondjuk az ország minden hasonló helyzetben élő nyugdíjasát érinti.

Amikor ezek az idős emberek beköltöztek ezen intézményekbe, eladták egy élet munkájával felépített otthonaikat, hogy befizessék a beköltözéshez szükséges hozzájárulást, és ezzel gyakorlatilag felégettek maguk mögött mindent. Az általános ellátású nyugdíjasotthonok lakóival szemben az ő ellátásuk alacsonyabb normatívát kap, így mintegy 25 ezer forinttal fizetnek többet az ellátásért, mint azok, holott ugyanabból a nyugdíjból élnek ők is. Jogosan szeretnék tudni, hogy miért érdemelnek ők ennyivel kevesebb támogatást, mint társaik.

A magyar kormánynak alkotmányos kötelezettsége, hogy a szociális ellátás rendszerében gondoskodjék az ellátás anyagi fedezetéről. Meggyőződésük, hogy a költségvetési törvény megkülönböztetése sérti a szociális biztonsághoz való jogukat, ráadásul a törvényi szabályozás változása már egy megszerzett jogot korlátozott be. A jogbiztonság érvényesülésének elve azt követeli meg a jogalkotótól, hogy a jogszabályokban kifejezett állami magatartás kiszámítható legyen, számukra mégsem volt az. Mára jó részük a térítési díjat sem tudja kifizetni. Ezek az idős emberek nem ezt érdemelték. Ez a szabályozás nem csupán alkotmánysértő, hanem diszkriminatív is, mivel ők semmiben sem különböznek azoktól a nyugdíjasoktól, akik az általános szintű ellátási intézményekbe költöztek.

Tisztelt Államtitkár Úr! Szándékukban áll-e megváltoztatni ezt az értelmetlen, diszkriminatív és alkotmánysértő szabályozást? Mit mondhatok az engem megkereső nyugdíjasoknak, mikor rendezik a helyzetüket, hogy ők is nyugodtan tölthessék azt az öregkort, amelyet a hosszú évek munkája alapján méltán megérdemelnek?

Tisztelettel várom válaszát. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu