LAKOS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr, és köszönöm, hogy a végén a nevemet is helyesen interpellálta. (Sic! - Derültség.)

Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az új tulajdonosi program meghirdetésekor az állami cégekben történő kedvezményes részvényjegyzés lehetőségének biztosításával a kormány azt a célt tűzte ki, hogy valamiképpen a rendszerváltás eredeti közös célját szolgálja, azaz, ahogy önök fogalmaztak, hozzájáruljon egy nyugat-európai életminőségű és működésű ország megteremtéséhez. A Szabad Demokraták Szövetsége piacpárti liberális pártként híve a privatizációnak és a magántulajdonnak, de az új tulajdonosi program megoldásait már annak meghirdetésekor is idejétmúltnak, az elérni kívánt célhoz képest túl általánosnak ítélte meg. A kormány döntése szerint, amit az elmúlt időkben hallottunk, az Állami Autópálya Kezelő Zrt., a Magyar Villamos Művek Zrt., a Mavir Zrt. került az új tulajdonosi program körébe.

Kérdéseim: a megismert adatok alapján ön a kínálat mennyiségét elegendőnek tartja-e a program egyediségének bizonyításához, illetve a várható kereslet kielégítéséhez? Milyen eszközökkel, milyen esetleges további állami cégek tőzsdei privatizációjával kívánják a programot életben tartani? Hogyan kívánják tőzsdeképessé tenni ezeket a cégeket? Hogyan kívánják azt elérni, hogy a deklaráltan kedvezményes részvényeladás céljából tőzsdére vitt cégek részvényeinek ára ne zuhanjon azonnal? Milyen tervekkel kívánják azt megakadályozni, hogy a kívánt széles körű tulajdonhoz jutás helyett a kistulajdonosoktól egyesek adott esetben gyorsan felvásárolják a vagyonrészeket?

A fenti kérdésekre várunk választ, megjegyezve, hogy veszélyesnek tartjuk azt a kormányzati szándékot, miszerint a lakossági megtakarításokat kockázatalapú befektetések felé irányítani nem helyes.

Végezetül még két kérdés. Az egyre burjánzó kormányzati programok között az új tulajdonosi programnak mi a státusa? Mi a viszonya a Megegyezés című dokumentumhoz? Melyek az időbeli keretei ennek a programnak, és számolhatunk-e azzal, hogy sok más kormányzati tervtől eltérően ez a program meg is valósul? Befejezésül az aktualitáshoz kapcsolódva a kérdésem az, hogy hogyan is kell most értelmeznünk azt a bejelentést, amely a kormány 12 pontjára vonatkozott.

Köszönöm szépen a szót. (Taps az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu