MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Míg 2004-ben, az utolsó tisztán nemzeti támogatásból megvalósult évben több mint 15 ezer hektár erdő telepítése valósult meg, aközben az idén az összesítések alapján csupán 4200 hektár várható. Emögött az a sajnálatos helyzet áll, hogy a tárca és az annak szervezetében működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal késedelmesen és a beruházók számára nagyon nagy hiányosságokkal látja el munkáját, késik az elbírálási határidő és a kifizetési határidők is késnek, és ez lehetetlenné teszi a tervezést. A telepítések ráadásul pont azokban a térségekben valósulnának meg, amelyek a legnehezebb helyzetben vannak. Például Szabolcs-Szatmár-Bereg vagy Bács-Kiskun megyében a legrosszabb minőségűek a földek, itt a legnagyobb a telepítők kedve, hogy erdőt telepítsenek az egyébként más kultúra számára nem megfelelő adottságú területeken.

Tisztelt Államtitkár Úr! A pályázatok elbírálási késedelme a kifizetések tekintetében is sajnálatos módon gyakorlattá vált, esetenként itt is hónapokban mérhető az elmaradás, ami nem ritkán az egy-egy évet is meghaladja. Kérdezem, hogy ilyen körülmények között hogyan lehet tervezni, hogyan lehet költségekkel kalkulálni, hogyan lehet a telepítők számára a talajvédelmi munkálatokat és magát a telepítést elvégezni, amikor - például ebben az évben is - ősszel már neki kellene kezdeni a munkáknak, de még nem kapták meg a határozatukat, miközben lejárt az a határidő, ami az MVH-t arra kötötte volna, hogy az elbírálásokat megtegye. A hosszabbításról kaptak levelet, de mindmáig bizonytalanok a tekintetben, hogy el tudják-e kezdeni a munkálatokat vagy nem, miközben a talajművelést már a nyár végén el kellett volna végezniük, a különböző csemeték és a kerítések esetében az oszlopok és a kerítések beszerzésének is meg kellett volna már történnie.

Tisztelt Államtitkár Úr! Várnám a hatékony közbeavatkozásukat, hogy ne legyen mostohagyerek a mezőgazdaságban az erdőtelepítők és az erdőtelepítések ügye.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu