ELNÖK: Most megkérem Szűcs Lajos jegyző urat, hogy aláírásra készítse elő az esküokmányokat, Tiba István képviselő urat pedig, hogy kézjegyével lássa el azokat. (Megtörténik. - Az esküokmányt aláírató dr. Szűcs Lajos gratulál Tiba Istvánnak, és átadja az esküokmány egyik példányát. Dr. Tiba Istvánnak elsőként Gyurcsány Ferenc, majd Lendvai Ildikó, Karsai Péter, Gusztos Péter, dr. Semjén Zsolt és dr. Navracsics Tibor gratulál.)
Az Országgyűlés új képviselőjének mind az Országgyűlés, mind a magam nevében jó munkát és sok sikert kívánok. (Taps.)
Tisztelt Országgyűlés! Mint a híradásokból is értesülhettünk mindannyian, Vas János képviselő úr arról tájékoztatta az Országgyűlés elnökét, hogy október 10-ével kilépett a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési frakciójából, és a továbbiakban független képviselőként kíván majd dolgozni. Herényi Károly frakcióvezető úr a mai napon az Országgyűlés elnökének bejelentette, hogy Lengyel Zoltánt, a képviselő csatlakozási kérelmének helyt adva, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja felvette tagjai közé.
(13.10)
Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a ma kezdődő ülésünkre az MSZP Szabó Zoltánt, a KDNP pedig Molnár Bélát és Medgyasszay Lászlót frakcióvezető-helyettessé választotta.
Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr: "A nemzeti összefogásról" címmel. Miniszterelnök úr, parancsoljon, öné a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés