DR. PESTI IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Én párbeszédről beszéltem, és nem néhány jelentéktelen gesztusról. Miután a kamarát szétverték, és utána egy jelentéktelen ügyben elfogadja a kamara kérését, ez nem párbeszéd, hanem egy kötelező gesztus.

Ami a volumenkorlátot illeti: még nem került a parlament elé, és isten tudja, hogy végül is mi lesz a végső anyag.

A másik: senki sem ilyen optimista. Ön arról az egyszerű összefüggésről beszélt, hogy ha valamelyik szám nagyobb a matematikában, akkor az nyilvánvalóan nagyobb. Csak azt felejti el hozzátenni - és ezt már megszoktuk -, hogy sokkal többet vonnak el a nagyobb számból, és a különbség majd negatív lesz. Hiszen a mostani költségvetésben a teljes gyedet, több mint 90 milliárd forintot vonnak el a járulékokból, és ezért nem több, hanem kevesebb fog jutni. Az a szerencse, hogy önön kívül valamennyi kórházi vezető, valamennyi egészségügyi vezető úgy látja, ahogy mi látjuk, és nem úgy, mint ön.

Köszönöm szépen. Nem tudom elfogadni a választ. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu