VELKEY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen. Legelőször arra szeretnék reagálni, ami elhangzott az előzőekben Rétvári Bencétől. Teljesen egyetértünk abban, hogy az lett volna a szerencsés eljárás, ha egyben áttekintjük a törvényt és annak minden elemét, az újragondolás minden részkérdésével együtt ebben a vitában. Végigtárgyalhattuk volna annak a kérdését, hogy csak súlyalapú vagy súlyalapú és darabalapú legyen a rendszer. A módosítást nyilván begyorsította az EU-eljárás, amiben lépni kellett. Azt gondolom, hogy ez elegendő indok.
Itt a kérdés alapvetően az volt, hogy a korábbi szabályozáshoz képest annak értelmében, hogy az EU-eljárást kezeljük, visszalépünk-e, és az érdekeltséget megszüntetjük, csökkentjük vagy megtartjuk, és megpróbáljuk fejleszteni azzal, hogy létrehozzuk ezt a beruházási alapot. A minisztériumban korábban megfogalmazott tervezetek tartalmazták ezt az ötletet. Itt a politika, a minisztérium szakértőbázisa és a civilek egyértelmű összhangja figyelhető meg, és azt gondolom, hogy ez helyes törekvés. Tudniillik itt nem a hagyományos értelemben vett adóbevételekről beszélünk, hanem valóban egy olyan díjról, amelyik a környezetet ért sérelem - ha szabad így fogalmazni - következményeként kerül kivetésre.
(18.10)
Valóban, ebben az esetben az lenne a jó eljárás, ha nem következne be a környezet ilyen értelmű terhelése, és úgy, ahogy Orosz képviselő úr mondta, nem kellene senkinek díjat fizetni, vagy mindenki vissza tudná igényelni a díjat, mert azokat a szabályokat, amelyek ennek feltételeként megfogalmazódnak, be tudja tartani.
Úgy gondolom tehát, hogy az alap filozófiai szempontból is egy fontos kérdés, a forrás megteremtése szempontjából legalább ennyire fontos, és az érdekeltség javítása szempontjából még inkább fontos.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés