DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Megdöbbenve hallgatom Vojnik Mária szavait, hiszen 3 millió ember szavazott az ellen a népszavazás keretében. Nyugodtan mondhatjuk, hogy nem számítottak rá, hiszen ön pont 2006-ban a kampányban még nyíltan tagadta, hogy ezért fizetni kell, fizetni kell az embereknek ahhoz, hogy meggyógyulhassanak, egyáltalán orvoshoz fordulhassanak. Ma pedig azt veti a szemére a képviselőknek, hogy hát igen, az emberek többsége úgy döntött, és ezt akkor úgy gondoltam, márciusban, áprilisban, tiszteletben tartottuk, a népszavazás alapján az emberek azt akarták, hogy ne legyen vizitdíj, ne legyen kórházi napidíj, és most ezt emlegeti vissza, hogy ezt sajnálja. Lehet, hogy sajnálja, de ha ön felelősen felesküdött az alkotmányra és a törvényekre, akkor legyen szíves betartani. Úgy látom, ez néha gondot okoz még a kormány tagjainak is, hogy a saját törvényeiket elfogadják.
Másrészről Szabó Zoltánnak egy megnyugtató jelzést tudok adni - látom, hogy legalább ő már a harmadik változatról beszél. Ő valóban egy reális képet kezd festeni. Egyetlenegy probléma van: ezt az Egyesült Államokra fogja, ami itt történik. Szerintem, ha egy kicsit még ezen árnyalunk, amit az utolsó szavaiban mondott, hogy a gazdaságpolitika teremtette meg, hogy a többi EU-s országhoz képest minket sokkal negatívabban érintett ez az intézkedés, akkor a vitának körülbelül azon a pontján vagyunk, ahol talán folytathatnánk érdemben, hogy mit is kellene csinálni ebben a helyzetben.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés