DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Itt a hozzászólások végén a sorrend is egy picit megborult, de én magam nem nagyon vagyok hajlandó feladni azt az elképzelésemet, hogy néhány alapkérdésben valószínűleg mégiscsak egyetérthetünk kormánypárti és ellenzéki politikusok. Az első kijelentésem az, ami akármelyik padsorból elhangozhatna, egyébként majdnem így el is hangzott, és nem csak ebben az országban, nem csak ennek az országnak a parlamentjében. Ha éppen így elmondta valaki, nyilván jogdíjasíthatja, fogalmazzunk úgy, hogy a tőke társadalmasítja a hiányt, de mindig privatizálja a profitot. Hogy ez nem jól van így, szerintem mindannyian úgy gondoljuk, hogy ezen változtatnunk kéne.
A második, és ezt baloldali fiatalként mondom, aki a rendszerváltás után szocializálódott valamilyen módon a politikai életbe, jól-rosszul, azt mindenki eldöntheti, hogy a '80-as évek végére, a '90-es évekre egy komplett ideológia bukott meg a világon, egy komplett társadalmi berendezkedés. De ez még nem jelenti azt, hogy a másik pólus, a neoliberális kapitalizmus maga lenne a Kánaán. Szerintem a '80-as évek végéből, a '90-es évek elejéből ez még nem következett. Azt gondolom, abban is egyetérthetünk, hogy történelmi időket élhetünk, mert a két letűnt ideológia után valami harmadik vagy valami másfajta ideológiák mentén szerveződik újra politika, gazdaság, közélet a világ minden pontján. Egyszóval, valami új kezdődik.
Úgy gondolom, ahogy a híreket is figyelem nemzetközi kitekintésben, a világ kormányai, politikusai párthovatartozástól függetlenül azt mondják, hogy na jó, most utoljára, most még egyszer, és mondjuk úgy, hogy olyan irányba megy a gazdasági szakemberek gondolkodása nemzetközi értelemben, hogy egyfajta internacionális PSZÁF-ot hozzunk létre. Mégsem mehet az, hogy a globális tőke azt tegyen, amit akar, mégsem lehet az, hogy komplett nemzetgazdaságokat veszélyeztessen, és mégsem lehet az, hogy mindig az egyszerű emberek fizessék meg a multinacionális tőke egyébként sokszor kezelhetetlen kérdéskörének árát.
Ha viszont elfogadjuk, hogy a világ kormányai és parlamentjei, politikai vezetői úgy reagáltak erre, hogy ez most még egy kényszer, mert egészen egyszerűen más, mint az államok, mint a kormányok, mint az emberek, nem tudja megoldani ezt a gazdasági szituációt, és a nemzetközi ellenőrző fórumok még nem jöttek létre, nem alakultak ki, de erre szükség van, akkor elfogadhatjuk azt is, hogy mivel minden ország ezt kényszerként kezelte, mi is kényszerként kell hogy kezeljük magunkra nézve. Olyan téren kezeljük ezt kényszerként, hogy egyben bizonyos alapkérdéseket igyekszünk megvédeni. Ezért mondta sok képviselőtársam a mi oldalunkon, a pénzügyminiszter szavaival, hogy a védelem költségvetése ez.
Konkrétan mit jelent ez? Megvédjük a közalkalmazottak munkahelyét, igaz, hogy hatalmas áron. Úgy fogalmaztunk, és ezt hangsúlyozom, hogy nem tudjuk garantálni a 13. havi bérek kifizetését, ami nyilván mást is jelent ebben a formában, mint ahogy ez sokszor elhangzott. Ez fájdalmas intézkedés, ugyanakkor sajnos szükségszerű. Nemzetközi kitekintésben és egyébként szakszervezeti oldalról is, nemzetközi szakszervezeti oldalról is felmerült az, hogy a munkaidőt és a béreket is lehetne korlátozni munkahelyek megmentése érdekében. Itt ezt kell látni, hogy egész egyszerűen a közszférában munkahelyek tömegeit kellett ilyen módon megmenteni, hogy ki tudjuk fizetni ezzel a módszerrel a bérüket.
A 13. havi nyugdíjról is sok ellentmondásos megnyilatkozás volt már. Azért azt le kell mondani, hogy mondjuk, én holnap fogadóórát tartok otthon, Miskolcon, az önkormányzati körzetemben, és nem tartok attól, hogy a nyugdíjasok tömegével meg fognak támadni ezzel a kérdéssel. A körzetemben javarészt olyan nyugdíjasok laknak, akiknek a 13. havi nyugdíjuk a 80 ezres limit alatt van, tehát őket ez ilyen módon nem fogja érinteni. Egészen pontosan 2 millió ember kapja meg a 13. havi nyugdíját ugyanúgy, ahogy eddig is. Ez egyfajta rászorultsági elv érvényesítését jelenti ebben a tekintetben, de még egyszer mondom, fájdalmas és szükségszerű kényszer ez egyben. Megőrizzük a nyugdíjkorrekciós programot, a családi és gyermektámogatást úgy, hogy szeptembertől tudjuk a megemelt támogatási részét kifizetni.
A vállalkozásvédelemről és a munkahelyek védelméről Gúr Nándor már sokat beszélt még a vita egy korábbi szakaszában, úgyhogy ezekre külön nem térnék ki, de nyilván ezek is fontos elemek. A betétesek védelméről pedig már az elmúlt hetekben nagyon fontos jogszabályokat alkotott a kormány, egy alkalommal az Országgyűlés is, ezeket fontos dolognak tekintem; csakúgy mint azt, hogy a költségvetési javaslat, bár persze el lehet mondani azt sokszor, hogy már a harmadik verzió a második verzióhoz benyújtott módosítás, de azért mégiscsak megőrzi az európai uniós beruházások önerejét, mondjuk így, a nemzeti önerőt. Azt gondolom, ez egyértelmű állásfoglalás amellett, hogy nem a jövőt akarjuk ezáltal felélni, hanem a kényszerek hatására meg szeretnénk őrizni az európai uniós forrásbevonási lehetőséget, fejleszteni kívánunk. Ilyen módon a jövő költségvetése is ez, még ha nehezen érzékelhető is sokak számára.
Mindemellett persze megvédjük az államháztartás stabilitását, sőt túlteljesítjük éppen a konvergenciaprogramot, és már megfelel a maastrichti kritériumoknak, ami szintén nagyon fontos kérdés. Gyorsan egy kis nemzetközi kitekintés, mert sok minden elhangzott arról, hogy mennyire szembe szaladunk a forgalommal. Nem így gondolom. Az Egyesült Államokban 2 százalékos GDP-csökkenést jeleznek a szakértők, az OECD-országokban 0,5 százalékos, Franciaországban, csak hogy másfajta nemzetközi példákat is mondjak, elhalasztották az adócsökkentést, ugyanúgy, mint mi, befagyasztották a közszféra kiadásait, létszámstopot rendeltek el a köztisztviselőknél, Nagy-Britannia pedig éppen a GDP 40 százalékának megfelelő programmal igyekszik megerősíteni a bankokat. Mindenhol összefognak a pártok, úgyhogy azt gondolom, ebben a tekintetben példát vehetnénk róluk.
Mindenki az előző verziókhoz viszonyítja a költségvetést, arról azonban kevés szó esett szakterületeken, hogy a 2008. évi költségvetéshez képest az egyes szférákban milyen előrelépések tapasztalhatóak. Talán ez az egész napi vitában kevesebb szót érdemelt. Itt, a hozzászólásom végén a teljesség igénye nélkül alapvetően a korosztályomat, az ifjúsági szférát, illetve a gyermekek tekintetében a gyermekszférát érintő néhány intézkedésről és támogatásokról szólnék, amiket a költségvetés tartalmaz. A szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatások általános feladatai tekintetében 319 millióval nőtt az előirányzat. A gyermekjóléti és gyermekvédelmi normatívák sok esetben több mint 3,5 százalékos emelkedést is mutatnak. A gyermekek, tanulók szociális juttatásánál, tényleg a teljesség igénye nélkül, óvodai, iskolai, kollégiumi étkeztetéshez nyújtott normatív hozzájárulás 55 ezer forint/főről 65 ezer forintra változik, 3,9 milliárd forint többletforrást jelent a 2008-as költségvetésünkhöz képest.
A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők közül az ötödik évfolyamra járók mellett már a hatodik évfolyamra járó általános iskolai tanulók is ingyenes étkezésben részesülhetnek. Azt gondolom, ezeket is el kell mondanunk, ha korrektül akarunk beszélni a költségvetésről. Az ingyenes étkeztetéshez járó kiegészítő fajlagos hozzájárulás 16 ezer forint/főről 20 ezer forint/főre emelkedik. Ez 742 milliós előirányzat-növekményt eredményez. A kollégiumi diákotthoni lakhatási feltételek tekintetében a hozzájárulási összeg 186 ezerről 210 ezer forint/főre emelkednek. Ezek mind az inflációs hatások feletti emelkedést jelentenek. Az előirányzat összesen 6,8 milliárd forinttal emelkedik. A "Legyen jó a gyerekeknek" kormányprogrammal összhangban 1,2 milliárd forint támogatásnövekedés a rászorult gyerekek nyári étkeztetésének az eddigi egy hónapról két hónapig történő megszervezését is lehetővé teszi.
Lehetővé tesszük egységes óvoda és bölcsőde üzemeltetését, a társadalmi és szociálpolitikai támogatások nyugdíjemeléshez igazított mértékű növelésére összesen 6,9 milliárd forint jut. A bölcsődei, családi napközi ellátás, ingyenes étkeztetés előirányzatai tehát növekednek, és fontos programunk az óvodáskorúak teljes körű ellátását célzó hároméves program.
(18.30)
Ennek keretében már szeptember 1-jétől hároméves kortól valamennyi halmozottan hátrányos helyzetű gyermek számára biztosítani kell az óvodai ellátást, 2010. szeptember 1-jétől pedig valamennyi jelentkezőt fel kell venni, s ez nyilván a helyek számát is növelni fogja.
Egyszóval: nem tudom elfogadni azt, hogy ne lennének közös nevezőink. A nemzetközi helyzet, a nemzetközi kitekintés, a globális tőkéhez való viszonyunk átalakítása szerintem közös feladatunk. Egy új világ készül, aminek az építésére a forrásokat megőrizte. Ez a költségvetés nem éli fel a jövőt, ez a költségvetés az új generációk, a felnövekvő nemzedék és a fiatalok érdekét szolgálja, ezért baloldali fiatalként támogatni fogom.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés