MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Képviselőtársaim! Ha az ember sokszor hall valamit, akkor hajlamos arra, hogy el is hiszi, hogy az igaz. Én is így voltam ezzel az éltanuló-sereghajtó üggyel, aztán vettem a fáradságot, kinyomtattam '90 óta a makrogazdasági adatokat, és megnéztem, hogy van ez a sereghajtó-éltanuló című történet. (Tatai-Tóth András: Éllovas.) Éllovas.
Tíz makrogazdasági mutatót tettem vizsgálat tárgyává, nos, ebből a következő jött ki. A Fidesz-kormány '98. július 1-je és 2002. június 30. közötti időszakának vettem az átlagát, valamint a Medgyessy-Gyurcsány-kormány 2002. július 1-jétől 2008. június 30-ig az adatokat, és az Eurostattól vettem, tehát nem KSH vagy valamiféle szervezet. Itt kérem, az Eurostat adatai voltak a számolás alapja.
Nekem a következő jött ki. Összesen három olyan mutató van, amiben a jelenlegi kormányzat rosszabbul teljesített, mint a Fidesz-kormányzat. Ez a három mutató az államháztartási hiány, a reálkeresetek, és a ... (A papírjai között lapoz.) Mindjárt ki fog derülni, hogy melyik a harmadik. (Vincze László: Államadósság.) Azt mondtam, államháztartási hiány.
Amiben viszont probléma van, az a külkereskedelmi mérleg, átlagban 3 milliárd euró volt önöknél, ebben a hat év átlagában ez 1,8 milliárd euró. A termelői árszínvonal önöknél 6,7 százalék volt, most 3 százalék. A termelékenység önöknél 3,1 százalék volt, most 3,7 százalék az átlag, a foglalkoztatottak számának átlaga 3 828 000 abban a négy évben, most 3 911 000 fő, az állami centralizáció önöknél magasabb volt, 43,7 százalék, nem is beszélve az inflációról, ami átlagban 9,7 százalék volt, most pedig 5,4 százalék. Kérem, mindenki gondolkodjon el erről, hogy mi az, hogy éltanuló meg sereghajtó. Ugyanis hogyha ezeket az adatokat megnézem, a jelenlegi kormányzat 7:3-ra vezet önökkel szemben a gazdasági mutatók tekintetében. Úgyhogy kérem, ennyit a Fidesz válságkommunikációjának a valóságtartalmáról.
Az előbb hallottuk Hadházy Sándor urat, aki elmondta, hogy minden a bizalmon múlik. Egy költségvetésben számok vannak, Hadházy úr, itt számokról kellene beszélni konkrétan. Ön egyetlenegy számról beszélt, méghozzá a regisztrációs adóról. Megnéztem a regisztrációs adót, Hadházy úr: 10 milliárd forinttal kevesebbet terveztünk bevételnek regisztrációs adóból, 11,4 milliárddal. 93,7 és 82,1, akkor pontosan 11,6 milliárddal kevesebbet terveztünk, mert látjuk a világgazdasági folyamatokat, tehát valószínűleg ön rossz számot nézett. Kérem, nézze át a költségvetés bevételi és kiadási irányzatait. (Vincze László: Ami mindig más.) Azt gondolom, hogy a 2009-es költségvetés nem a vágyak, hanem a lehetőségek költségvetése lesz, és a kormányzat ehhez is lőtte be a költségvetés tervezését.
Még egy kis apró finomság, hogy miközben a Fidesz katasztrófakommunikációról szól, közben a sors fintora, hogy a Világbank Doing Business 2009-es kiadványában Magyarországot a javuló üzleti környezet tekintetében a 2006-os 66. helyről a 41. helyre sorolták be. Persze, vannak tennivalóink, és azért vagyunk itt, hogy közösen ezeken úrrá legyünk.
Van mit veszítenünk, és van mit megvédenünk. Az elmúlt években megdupláztuk a gyorsforgalmi úthálózatot, 1120 kilométer immár, jelentősen csökkentettük az államháztartás hiányát, mint tudják, 9,6 százalékról 3 százalék fölé megy valamivel az idén. Néha erőn felül is növeltük a reálbért, a reálnyugdíjakat, vagy idesorolom a szociális ellátórendszereket. (Vincze László: Nagy a jólét.) Az egészségügyben jelentős tisztítást hajtottunk végre, 800 ezer tisztázott jogviszony jött létre az ellenőrzések során, illetve 200 ezer új bejelentkező. A szakirányú felvételiknél módosítottunk, a gazdaság érdekeinek megfelelően nőtt a műszaki-természettudományra beiskolázottak száma, és csökkent valamelyest a bölcsészettudomány, jogi, igazgatási, agrár.
Az államháztartás folyó működési kiadásait 19,1 százalékról 17 százalékra csökkentettük. Csökkentettük 429-ről 184-re a központi közigazgatási szervezetek számát. Egészséges szerkezeti változás ment végbe a foglalkoztatásban, míg a vállalkozói szférában 2,9 százalékos foglalkoztatásbővülést, addig a közigazgatásban 8,7 százalékos foglalkoztatáscsökkentést valósítottunk meg. Csökkent a költségvetési szférában foglalkoztatottak száma, mintegy 800 ezer főről 720 ezerre, a minisztériumban foglalkoztatottak száma 7936-ról 5787-re. Folytathatnám a sort, tehát van mit megvédenünk a 2009-es költségvetéssel.
Mint tudják, és azt gondolom, Wiener György képviselőtársam nagyon jól mondta, különbséget kell tenni a recesszió és a válság között. A recesszió és a válság közgazdasági fogalmak, ezeket nem torgyánban mérik, nem gyurcsányban és nem orbánban mérik, ahogy ezt egyesek itt időnként... (Vincze László: Molnárban.) És nem is molnárban mérik, képviselő úr. A recessziónak az a közgazdasági ismérve, amit elmondott Wiener képviselő úr, hogy a két egymást követő negyedévben csökkenés álljon be. Az eurózónában egyébként ez beállt, ugyanis az elmúlt két negyedévben egyszer mínusz 0,2 százalékkal, míg az azt követőben mínusz 0,1 százalékkal csökkent a növekedés mértéke.
(15.20)
Egyébként az elmúlt időszakban, '91 és '94 között volt egy válságjelenség a világban, ezt Finnország úgy élte meg, hogy az ingatlanainak az értéke 49 százalékkal csökkent, a tőkepiacok értéke 70 százalékkal, míg a banki veszteségek a GDP százalékában 11 százalékot tettek ki. De mondhatnám Japánt is, ahol ugyanebben az időben az ingatlanok 65, a tőkepiacok 66, míg a bankok 24 százalékos veszteséget szenvedtek el. A jelenlegi válságjelek különösen azokat az államokat érintik, amelyeknek jelentős ingatlanpiaci árproblémáik voltak. Ilyen ország Spanyolország, Írország vagy Nagy-Britannia. Jelentős problémák vannak ma nemcsak Magyarországon, hanem Csehországban, Ausztriában, Olaszországban vagy akár Belgiumban az állampapírok eladásának árazásával.
Az OECD az eurózónára 1,7 százalékról 1,3 százalékra tette a növekedési előrejelzését, Németország 1,9-ről 1,5 százalékra csökken. A legnagyobb csökkenést Nagy-Britannia fogja elviselni, mivel hasonló strukturális problémái vannak, mint az Amerikai Egyesült Államoknak: magas a lakossági eladósodottság és alacsonyak a megtakarítások. Sokan új Bretton Woods utáni világgazdaságról beszélnek, ugyanis ma nehezen kezelhető egy globális világgazdaság nemzeti keretek között működő pénzpiaci ellenőrző apparátusokkal. Úgy tűnik, hogy egyre többen ismerik fel a Világbanknak egy olyanfajta funkcióval való felfejlesztését, ami globális válságok, pénzügyi válságok kezelésére ezt a szervezetet alkalmassá teheti.
Brüsszel azt mondja Magyarországra, hogy 2009-ben 0,7 százalékos növekedést valósíthat meg, 2010-ben 1,8 százalékot. Nagyon népszerű lett ma Európában, Dániában, Izlandon és Nagy-Britanniában az eurószkepticizmus után egyre többen próbálkoznak azzal, hogy minél hamarabb az euróövezet tagjai legyenek. A világgazdaság hatásai miatt Kelet-Európa számára, a versenytársaink számára 2010-ig, Szlovákia kivételével, amely már az ERM-2-ben van pénzügyi rendszerét tekintve, a többi országnak esélye nincs, hogy 2010-ig teljesítse a maastrichti kritériumokat, mondja ezt a brüsszeli Joaquín Almunia, a költségvetési biztos. Úgy néz ki, hogy Szlovákia, Csehország és Lengyelország viszonylag jól átvészelheti ezt a recessziót, a magyar gazdaság minimális növekedéssel, míg a baltiaknak jelentős visszaesést prognosztizálnak. Az euróbevezetésre Csehországban azt mondják, hogy most nem aktuális ezzel foglalkozni. Lengyelországban viszont erőltetetten, törvénymódosítással jelentős viták vannak arról, hogy mit tegyenek.
Mi lesz Európában 2009-ben? Ez fontos azért, hogy a magyar költségvetés milyen külpiaci körülmények között fog dolgozni. Németországban stagnálás lesz, ez a legfőbb külpiaci partnerünk, Franciaországban szintén, Nagy-Britanniában csökkenés. Az euróövezet 0,1 százalékpontos növekedésre van ítélve az európai pénzügyi biztos szerint, ami a stagnálást jelenti. Ehhez a stagnáláshoz kell igazítanunk a költségvetésünket. A költségvetésben a két módosítás után összességében 663 milliárd 700 millió forint hiányt terveztünk, amely mindenkitől nagy áldozatvállalást vár, tőlünk is, a vállalkozóktól is, különösen a közszférában dolgozóktól. Ez egy olyan szám, 2,6 százalékos államháztartási hiány, amely 1991 óta nem volt Magyarországon.
Azt mondom, hogy dolgozzunk együtt azon, hogy ezt a költségvetési hiányszámot elérje Magyarország, a nemzeti összefogásnak itt van a terepe, hiszen azok a nemzetek értek el jó eredményeket a világban, a világgazdaságban, amelyek félre tudták tenni a rövid távú politikai érdekeiket. Ehhez kívánok magunknak jó együttműködést. Fogadjuk el a költségvetést azzal, hogy jobbá tesszük Magyarországot.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés