DR. VITÁNYI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az eddigiekhez képest kevésbé izgalmas, de szerintem legalább olyan fontos területhez, a bíróságok és az ügyészségek költségvetéséhez szeretnék néhány szót fűzni.
2008-ban 72 milliárd forint volt a bíróságok költségvetési előirányzata, míg ez 2009-re 71 milliárd forintra csökken. Az elmúlt években bekövetkezett jogszabályváltozások többletfeladatokat és soron kívüli ügyintézési határidőket határoztak meg a bíróságok számára, amelyek végrehajtásához azonban a fejezet létszámfejlesztésben nem részesült.
A telepített új feladatkörök ügyforgalom-növelő hatása az ügyérkezési és ügyhátralékra vonatkozó adatokban egyértelműen kimutatható. A 2007. év végére szinte valamennyi bíróságon megnövekedett az ügyforgalom az előző évhez képest. A legjelentősebb változás, már ami az ügyforgalmat illeti, a fővárosi és a Pest megyei, a Győr-Moson-Sopron megyei, a Hajdú-Bihar megyei, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei bíróságokat érintette.
(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Az elmúlt években a fenti bíróságokon a bírák munkaterhe is az országos átlag feletti volt. A 2007. évben a fent kiemelt bíróságokon a gazdasági szempontból is nagy érdeklődésre számot tartó felszámolási ügyek 20-60 százalékos növekedése tapasztalható. A 2008. első félévi adatok egyértelműen prognosztizálják 2009. évre az amúgy is nehéz helyzetben lévő bíróságokon a fizetési meghagyások számának emelkedését, amely növekedés elsősorban a parkolási cégek által benyújtott követelésekből adódik. A bíróságok munkaterhét növeli, hogy 2008. július 1-jétől egyes szabálysértési büntetések átváltoztatását a bírósági titkárok helyett csak tárgyaló bírák végezhetik, peres eljárás keretében.
Az előirányzat a 2009. évre alapilletmény-emelést nem tartalmaz. A megszorító intézkedések minden valószínűség szerint érintik a bírák 13. havi juttatásának egyszeri összegét is. Ha megnézzük a bírósági fejezetre vonatkozó táblázatot, látjuk, hogy a most benyújtott aktuális költségvetés 3,6 milliárd forint elvonást tartalmaz.
Miután a törvényi kötelezettségen alapuló kifizetésekre előirányzatot kell képezni, ezért az alanyi jogon járó juttatások fedezetére csak más előirányzatok terhére biztosítható forrás. Ebből következően azonban továbbmérséklődik a normatív jutalom tervezésére rendelkezésre álló előirányzat, amely már így is évek óta elmarad a képezhető tervezési mértéktől. Ezáltal egyre kevesebb lehetőség marad a hatékonyabb munkavégzés feltételeinek ösztönzésére.
A külső személyi juttatások vonatkozásában változatlanul a 2008. évi eredeti előirányzat került tervezésre 948,5 millió forint összegben. Az eddigi tényadatokból már most valószínűsíthető, hogy a bíróságoknál az ítélkezésben közreműködőknél - szakértők, tanúk, kirendelt védők, tolmácsok - tapasztalható díjemelkedések miatt nem lesz elegendő a tervezett előirányzat.
Az igazságszolgáltatás beruházásai tekintetében szintén csökkenésről beszélhetünk, hiszen a rendelkezésre álló 943,6 millió forint előirányzat 406,4 millió forinttal, azaz több mint 30 százalékkal alacsonyabb, mint a 2008. évi előirányzat. Az egyre csökkenő beruházási keret sok esetben a beruházások átütemezését teszi szükségessé. 2009-ben új beruházások indítására nem lesz lehetőség.
Mint azt tavaly is tettem, idén is szeretném felhívni a kormány figyelmét arra, hogy nagyon sok életveszélyessé vált bírósági épület rekonstrukciója szinte már elodázhatatlan. Ezek közül a Debreceni Városi Bíróság épületét említeném, amelyért évek óta szót emelek, de mindezidáig nem sok eredménnyel. Ismételten elmondom, hogy a bírák és az ott dolgozó ügyviteli alkalmazottak méltatlan körülmények között dolgoznak, az épület állaga olyan, hogy a benne megfordulók testi épségét is veszélyezteti, amellett az ítélkezés tekintélyét is csorbítja. Tavaly is elmondtam, most is elmondom, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata az ítélőtábla melletti telket az új városi bíróság felépítéséhez rendelkezésre bocsátotta, de sajnos a kormányzat a felépítendő új bírósági épületre megint nem tervezett egyetlen fillért sem.
Tisztelt Ház! Nem rózsásabb a helyzet az ügyészség 2009. évre tervezett költségvetése tekintetében sem, s csak néhány körülményre szeretném e vonatkozásban itt felhívni a figyelmet. Az ügyészi szervezet vonatkozásában a most aktuális költségvetés 1,6 milliárd elvonást tartalmaz. 2008 első félévében 20,8 százalékkal nőtt a gazdasági bűncselekmények száma a tavalyi év első félévéhez viszonyítva, amely tendenciaként prognosztizálható a 2009. évben is. Természetesen a prognosztizált gazdasági bűncselekmény-növekedésnek növekvő költségvonzata is van.
Az ügyészi szervezet büntetőbíróságok előtti tevékenységével kapcsolatos munkateher változatlanul jelentős. A harmadfokú ügyek száma közel háromszorosára nőtt. Az ügyészi részvétel a bírósági eljárásban továbbra is kiemelkedő. A fiatalkorúak ügyészeinek munkaterhe, arra is figyelemmel, hogy a fiatalkorúak ügyében tartott tárgyaláson az ügyész részvétele kötelező, a kiemelkedő ügyintézésű megyékben súrolja az elviselhetőség határát, e megyékben további álláshelyek létesítése lenne indokolt.
A létszámmal nem kompenzált jogintézmények, így a távoltartás, a büntetőügyekben alkalmazott közvetítői eljárásra figyelemmel növekedett a munkateher, amely országos szinten minimálisan 27 ügyészi álláshely engedélyezését indokolná. Összességében elmondható, hogy az ügyészség büntetőjogi szakágban elvégzendő feladataihoz képest az engedélyezett létszám alultervezett.
Tisztelt Ház! Az ügyészség-bíróság költségvetési fejezetén túlmenően még egy dologra szeretném felhívni a figyelmet, ez pedig a büntetés-végrehajtás áldatlan állapota. Ezzel kapcsolatosan az Állami Számvevőszék álláspontja az alábbi - idézem. "A dologi kiadások tervezett előirányzata valószínűleg nem biztosítja minden intézmény, különösen a rendőrség és a büntetés-végrehajtás területén a folyamatos, zavartalan működést." A büntetés-végrehajtás területén tapasztalható nyomasztó létszámgondokról nap mint nap hallunk, de ennek megoldásához a 2009. évi költségvetési tervezet nem nyújt fedezetet, hiszen a büntetés-végrehajtási intézettől az aktuális költségvetés 1 milliárd 398 millió elvonást tartalmaz.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés