HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak egy területen hadd reagáljak az előttem szólókra.
Például ebben a programban, ami most megjelenik, az "Új tudás" programban az ez évi költségvetésben is 3,7 milliárd forint van a halmozottan hátrányos gyermekeket oktató, nevelő pedagógusok megbecsülésére. Azt gondolom, ez egy olyan téma, ami kimondottan azt segítené elő, hogy egy olyan iskolában, ahol szélesebb körben, integráltan oktatják a gyerekeket, rájuk mégis külön figyelem irányuljon, és ezt nagyon fontosnak tartom.
Még egy megjegyzés: ez pedig egy korábbi felszólalásban hangzott el, hogy adjunk lehetőséget a polgármestereknek arra, hogy a segély helyett munkát adjanak. Megvan. A jelenlegi törvény szerint, ha munkát tud kínálni, akkor ez a lehetőség most is megvan, és ezek javításán dolgozunk a későbbiekben is.
Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés