KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Csak azt sajnálom, hogy tegnap délután nyilván más közérdekű elfoglaltsága volt, és nem volt itt, amikor például a honvédelmi bizottság elnöke taglalta a Honvédelmi Minisztérium költségvetését, és persze, nem örült mindannak, amit a költségvetés tartalmaz, de összességében azt lehet mondani, hogy egy nagyon korrekt és tisztességes megközelítését adta a dolognak.

(10.20)

Nem nagyon értette a számokat. Amikor én pontosítottam - nem fogom megtenni még egyszer, a jegyzőkönyvet el lehet olvasni -, akkor egész másképp nyilatkozott. Tulajdonképpen nagy megértéssel fogadta ezt a költségvetést. Ezért sajnálom, hogy ön ettől a vitától távol maradt, mert egy kis felelősséget akkor valószínűleg táplálhatott volna saját magának Lázár János megszólalásából.

Az értelemszerű, hogy ha a GDP a kényszerű körülmények hatására vagy a GDP-várakozásunk mérséklődik, akkor ezzel arányosan nyilván a honvédségi kiadás is csökken. A benyújtott javaslatban 316 milliárd forintot szánunk. Ez 1,11 százaléka a GDP-nek a honvédségi kiadásokra. A GDP megváltozott száma 27 690 milliárd forint, és a 307 milliárd forint ugyanúgy 1,11 százaléka a GDP-nek. Úgyhogy ilyen szempontból szerintem semmiféle negatív diszkriminációban nem részesült a Honvédelmi Minisztérium költségvetése.

Szekeres Imre pedig a 0,2 százalékos növekedést nyilván nem egy év alatt gondolta; középtávon ez a célkitűzés. Ehhez most 0,01 százalékos növekedést tudunk biztosítani. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu