KRÁNITZ LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! A külügyi bizottság tagjaként a költségvetés Külügyminisztériumot érintő fejezetéről szeretném elmondani a véleményemet.

Mint ahogy itt elhangzott jó néhány képviselőtársamtól, 2009-ben csak takarékos és ésszerű működésre biztosít lehetőséget a tervezett költségvetés, az elmélyülő gazdasági válság okozta nehézségek miatt nincs lehetőség a kiadások növekedésére. A világgazdasági determinációk a következő év mozgásterét nagymértékben behatárolják, ezzel együtt kényszerhelyzetben is tartják, és jelentősen leszűkítik a lehetőségeket.

Az átdolgozott költségvetésben a Külügyminisztériumra vonatkozó részben nincs jelentős változás az eredeti javaslathoz képest. A 2009. évi Külügyminisztériumra vonatkozó közel 46 milliárd forintos költségvetési támogatás a jelen körülmények között is képes lesz biztosítani a fedezetet az alapvető működési kiadásokhoz, a munkafeltételek szinten tartásához, a kiemelt külpolitikai feladatokhoz kapcsolódó fejezeti kezelésű előirányzatokhoz. Mint minden költségvetési területen, itt is igen feszes és takarékos gazdálkodás lesz azonban szükséges. A tárcát érintő jövő évi forrásokat továbbra is külpolitikánk súlypontjai - az ország biztonságának garantálása, a sikeres Európa-politika folytatása, a szomszédság- és regionális politika, a határon túli magyarsággal fenntartott kapcsolatok megújítása - igénylik.

A külügy a jövő év feladatait a kormány programjában rögzített külpolitikai céloknak és feladatoknak megfelelően az év elején elfogadott külkapcsolati stratégia fő irányai mentén tervezte meg. Ez a stratégia iránytűként jelöli ki a legfontosabb feladatokat, átszövi a kormányzati cselekvés összességét, meghatározza Magyarország nemzetközi cselekvésének alapvető elveit, céljait és eszközeit. Ez szab irányt a kormány, a tárcák külkapcsolatait érintő stratégiáknak, koncepcióknak. Ezeket a stratégiai irányadó elveket is figyelembe véve elmondható, hogy ésszerű felhasználással, ugyan szűkebb keretek között, de a 2009. évi költségvetés mégis képes biztosítani a tárca központi igazgatásához, a külképviseletek igazgatásához és az önálló intézményként működő Magyar Külügyi Intézet működéséhez szükséges fedezetet. Továbbá a minisztériummal szembeni elvárások, a nemzetközi kötelezettségeinkből eredő feladatok, a 2011. évi EU-elnökség előkészítésére, a schengeni követelményeknek való megfelelésre és a külképviseleti hálózat korlátozott bővítésére is elegendő ez a fedezet.

Figyelembe kell venni, hogy a tárca költségvetésében több, a minisztérium gazdálkodásától független fizetési kötelezettség is szerepel, például tagdíjak, ahogy az előbb említettem, a 2011. évi EU-elnökségre való felkészülés, bérleti díjak, helyi alkalmazottak bére és egyebek. A nemzetközi szervezetekben viselt tagságból fakadó objektív, a tárca költségvetésétől független kötelezettségekre a minisztériumnak nincs befolyása. Ennek ellenére mégis fontos feladat lesz 2009-ben is a nemzetközi szervezetekben viselt tagságból fakadó pénzügyi kötelezettségek teljesítése. Itt az előbb Firtl képviselőtársam hiányolta az EU-elnökségre való felkészülést. Ezzel együtt szeretném mondani, hogy mi is a jövő év egyik kiemelkedő feladatának tekintjük a 2011-es EU-elnökségre való felkészülést, ez a munka a jövő évben lép intenzív szakaszba. Az ezzel kapcsolatos feladatok megosztásáról, a kiadások mértékéről és ütemezéséről, valamint a létszámigényekről külön kormány-előterjesztés készül, a fedezet biztosításra év közben nyílik lehetőség. A felkészüléssel összefüggő előrelátható összköltség Külügyminisztériumot érintő része a 2009. évre összesen 6,2 milliárd forint.

A jövő évben a minisztérium központi igazgatására jutó költségvetési támogatás közel 7,7 milliárd forint lesz, mely az alapvető működéshez, külpolitikai, diplomáciai, konzuli, irányítási, igazgatási, gazdálkodási tevékenységek ellátására, valamint a külképviseletek szakmai működéséhez szükséges háttérfeltételek biztosítására, a munkafeltételek szinten tartásához, úgy gondoljuk, ez elegendő. Beruházásra, fejlesztésre ebben a pénzügyi periódusban sajnos minimális keret jut. A külképviseletek igazgatása alcím előirányzata a 118 misszióból álló külképviseleti rendszer feladataival kapcsolatos ellátást kell hogy biztosítsa.

A jövő évben a minisztérium felújítási előirányzatot nem tervezett, így kizárólag a legszükségesebb külképviseleti fejlesztések, beruházások megvalósítására kerülhet sor. Szinten tartásra, megelőzésre, tervszerű karbantartásra, energiatakarékos megoldásokra, fejlesztésekre ezzel együtt is korlátozott a lehetőség.

Kiszámíthatatlan, ezért komoly bizonytalansági tényező a jövő évi árfolyam alakulása, hiszen tervezéskor a Pénzügyminisztérium által megadott euró árfolyama 245-250 forint volt. Mivel a külügyi tárca kiadásainak több mint fele, mintegy 65 százaléka devizában jelentkezik, az árfolyamveszteségből eredő hiányt természetesen majd pótolni kell.

Tisztelt Ház! Szeretném kiemelni a költségvetés kapcsán az OECD- és az EU-tagságunkból fakadó részvételünket a nemzetközi fejlesztési együttműködésben és humanitárius segítségnyújtásban. A nemzetközi kapcsolatrendszerben egyre fontosabb szerepet játszik a nemzetközi fejlesztési, együttműködési és humanitárius segélyezési tevékenység, melyet az Európai Unió a külgazdaság és a biztonságpolitika mellett harmadik pillérnek tekint. Elismeréssel kell szólni arról, hogy felelős módon az ideihez képest változatlan összeg, 300 millió forint fordítható majd nemzetközi fejlesztésekre a költségvetésből. Humanitárius segélynyújtásra is ugyanúgy 30 millió forintot tervez a tárca, mint ahogy az idei költségvetésben szerepelt, mely támogatás a természeti katasztrófával sújtott államok, területek, háborús, illetve politikai jellegű fegyveres konfliktus okozta rendkívüli helyzetekben soron kívüli humanitárius jellegű segélyezések finanszírozására szolgál.

(15.00)

Hazánk érdeke, hogy kivegye részét a nemzetközi fejlesztési együttműködésből, amely a felzárkóztatás, a fejlettségbeli különbségek csökkentése révén mind a biztonságot, mind a gazdasági kapcsolatokat egyformán erősíti.

Szeretném megemlíteni az afganisztáni PRT támogatását is, amely jogcímcsoport támogatási és kiadási előirányzata félmilliárd forint. A Külügyminisztérium a Honvédelmi Minisztériummal közösen látja el az afganisztáni PRT tárcaközi bizottság elnökletét. Az előirányzat felhasználásának elveiről kormánybizottság dönt, a konkrét projektek elbírálása a Külügyminisztérium feladata.

A jövő évi költségvetési törvénytervezetben új fejezetként először szerepel az évfordulók, nemzeti, nemzetközi kötelezettségek, rendezvények alcíme. Ennek támogatási és kiadási előirányzata közel 160 millió forint. Ebből neves évfordulókhoz kapcsolódó ünnepségek itthon és a külképviseleteken történő megszervezése, illetve kötelező jellegű nemzetközi és egyéb hazai szakmai rendezvények lebonyolítása lesz finanszírozható.

Változás a most előterjesztett költségvetési változatban az államfői és kormányfői protokollkiadások csökkentése. Mindkét jogcímcsoport támogatási és kiadási előirányzata csökken az új változatban 410 millió forintról 300 millió forintra.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Külügyminisztérium jövő évre vonatkozó költségvetési támogatása tehát biztosítja a fedezetet a szükséges feladatok ellátásához. Természetesen jó lett volna arról szólni, hogy hány külképviseletet újíthatunk fel a jövő évben, de a világgazdasági válság okozta körülmények ezt nem teszik lehetővé.

Végül engedjék meg, hogy Sopronban élő képviselőként ráirányítsam figyelmüket egy igen fontos esemény jubileumára. Örömmel vettem a tárca javaslatát, hogy kezdeményező módon emlékezzünk meg a vasfüggöny 20. évfordulójáról, hangsúlyozva Magyarország akkori úttörő szerepének nemzetközi elismerését, ezzel segítve Közép-Európa és Magyarország mai pozitív megítélését is. Ugyanis bizonyára önök is tudják, hogy jövőre lesz húsz éve annak, hogy Sopron közelében 1989. június 27-én az akkori külügyminiszter, valamint az akkori magyar külügyminiszter közösen vágták el a határzárat, hogy kihangsúlyozzák a megfigyelőberendezések lebontását. Húsz éve történt a páneurópai piknik is, szintén Sopron közelében volt, ahol több százan mehettek át az akkori NDK-s állampolgárok Ausztriába.

Mivel ezek a jubileumok megkülönböztetett figyelmet érdemelnek, ezért tisztelettel felhívom a tárca figyelmét, és egyben kérem támogatásukat abban, hogy ezeknek az eseményeknek a 20. évfordulóját méltó módon tudjuk megünnepelni.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu