TÓTH GYULA, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagjainak többsége egyetértett az előterjesztő képviselőjének azon megállapításával, hogy az előadó-művészeti törvény megalkotásának szándéka mögött az a felismerés áll, hogy mind ez ideig nem létezett olyan szabály, amely a művészeti területre vonatkozik.

Olyan alapelveket rögzít ez a törvénytervezet, amely igen fontos ahhoz, hogy kiszámítható és átlátható finanszírozással és munkajogi feltételekkel lássa el az előterjesztő az előadó-művészeti szervezetek széles körét. Alapelve az az egyezség, amely egységes munkajogi szabályokat fogalmaz meg, attól függetlenül, hogy az előadó-művészeti szervezet formája költségvetési intézmény vagy gazdasági társaság, valamint az értékek megőrzése és a művészeti megújulás segítése.

Valamennyi szervezetnek tudnia kell, hogy az állam bizonyos támogatásokért milyen feladatokat vár el, azt is, hogy a támogatás milyen egyéb kedvezményekkel járhat, és persze azt is, hogy a költségvetési év, évad megtervezésekor akár a tulajdonosok, akár a fenntartók részéről is melyek azok a főszámok, amelyek már mutatóként jelentkezhetnek a költségvetési törvényben is.

A bizottsági vitában elhangzott többek között az is, hogy filmtörvényünk már van, legyen törvény a színház világa mellett a zene- és a táncművészet világában is; olyan törvény, amely a művészeti szabadságot semmilyen formában nem korlátozza, de a felgyülemlett problémákra megoldást javasol. Az állam szerepe meg csak annyiban legyen meghatározó, amennyiben kooperáló, kereteket ad, feltételeket biztosít, nem teljes mértékben ugyan, de biztosítja a finanszírozást is.

Bizottságunk fontosnak tartja azt is, hogy a törvénytervezetet a benyújtó elküldte a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosának, aki levélben adott tájékoztatást arról, hogy megfelelőek azok a változtatások, amelyeket ő kért és jelzett. Megnyugtató, hogy a változások többek között arra vonatkoznak, hogy az előadó-művészeti tanács rendes tagjaként vegyenek részt a munkában a kisebbségi képviselők is, illetve a preambulumban nyomatékosan jelenjenek meg a kisebbségi előadó-művészeti szervezetekre vonatkozó részek is.

Bizottságunk egyetértett a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata elnökének azzal a kérésével, hogy annyiban korrigálni kell a törvénytervezetet, hogy fontosnak tartja azt, hogy nemzetiségi szervezetek, kisebbségi önkormányzatok, országos önkormányzatok által fenntartott szervezetek is bekerülhessenek a törvényjavaslatba, mert hát róluk is szól ez a törvény. Azt azonban vizsgálni kell, hogy mitől lesz jobb a nemzetiségi színházak helyzete, attól-e, ha a megemelt nemzetiségi színházak támogatására szánt forrásból pályázhatnak, vagy éppen besorolják őket kategóriákba, még úgy is, ha csökkentett előadásszámot írnak elő számukra.

(17.40)

Mivel az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság számára az sem lehet közömbös, hogy a határon túli magyarok kultúrájának ápolása is cél, ahogyan a nemzeti és etnikai kisebbségek művészeti életének támogatása is, a törvényjavaslatot 9 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 1 tartózkodó szavazattal általános vitára alkalmasnak tartja.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu