FILLÓ PÁL, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Igen tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársain! Bizottságunk az október 27-i ülésén tárgyalta meg a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát. A bizottságban elhangzott, hogy ez a törvénycsomag tizennyolc törvény módosítására tartalmaz javaslatot. Én elsősorban azokról szeretnék szót ejteni, amelyek szóba kerültek a bizottság vitájában is.

A legfontosabb részünkre talán az, hogy a munkaadói és a munkavállalói járulék, illetve a szakképzési hozzájárulás alapjának egy új kiszámítási módját vezeti be ez a törvényjavaslat, egységesíti az eddig viszonylag bonyolult bürokráciát. Jövő évtől a társadalombiztosítási járadék, illetve a munkavállalói járadék tekintetében az egészségbiztosítási járadék alapjával válik azonossá a fizetési kötelezettség. Ezt a munkáltatók már régóta felvetették, évek óta kérték, hogy erre a lépésre kerüljön sor. A most benyújtott javaslat tartalmazza az ezzel kapcsolatos módosításokat.

Szintén fontos eleme a javaslatnak, hogy a családi pótlék összege emelkedni fog az inflációnak megfelelően. Bár az is igaz, hogy a gazdasági válság miatt az emelés nem január 1-jétől, hanem szeptember 1-jétől lesz bevezetve.

Ugyancsak fontos megemlíteni, hogy a nyugdíjak korrekciós emeléséről szóló törvényt is módosítja a javaslat. Itt is megvalósul az emelés, de nem január 1-jétől, hanem szeptember 1-jétől kerül bevezetésre, szintén az említett okok miatt.

A társadalombiztosítási járuléktörvény módosítását is tartalmazza a törvényjavaslat. Az egészségügyi szolgáltatási járadék 2009-től napi 150 forint befizetési kötelezettséget fog jelenteni. A költségvetés az Egészségbiztosítási Alap számára a nemzeti kockázatközösség keretében ilyen összeget fog befizetni azok után, akiknek nincs járadékfizetési kötelezettségük, tehát a nyugdíjasok, az egyetemen, főiskolán tanulók, az általános és középiskolai tanulók után.

A másik fontos terület a szociális jellegű támogatások ügyében próbál rendet tenni. Régóta mondják már a szakemberek, hogy a különböző jogcímeken folyósított szociális támogatásokról a folyósítók nem igazán tudják, hogy egy-egy állampolgár milyen csatornákon és hány jogcímen kap szociális támogatást. Számunkra, a foglalkoztatási bizottság számára az egyik legfontosabb kérdés talán az, hogy a törvényjavaslat arra tesz erőfeszítést, hogy ezek a nyilvántartások végre összeérjenek, és például a kerületekben, a településeken dolgozó jegyzők tudják, hogy az adott állampolgár milyen jogcímeken kap szociális támogatást. Ennek elsősorban az a célja, hogy azokhoz jusson el a támogatás, akik valóban rászorultak, és hogy ne lehessen a különböző támogatási formákkal visszaélni. Ez egy borzasztó fontos javaslat, remélem, hogy képviselőtársaim is támogatni fogják.

Végül még egy elemről szeretnék említést tenni, ez pedig a nemzeti civil alapprogrammal kapcsolatos. A civil szektor, a civil szervezetek régóta mondják, hogy szükséges lenne az erre a területre átcsoportosított forrásokat emelni. Örömmel közlöm, hogy a javaslat 6,8 milliárd forintról 7,7 milliárd forintra emeli a nemzeti civil alap támogatását, ami egy ilyen nehéz időszakban igencsak fontos eleme a törvényjavaslatnak.

A bizottságban a kormánypárti képviselők támogatták a javaslatot, így 10 igen és 9 nem szavazattal az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartotta, és ezt javasolja a tisztelt Országgyűlésnek is.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu