FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen. Igen tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Én csak arról szeretném tájékoztatni az Országgyűlést, hogy amit az előbb a képviselő úr elmondott, ezek a mondatok a foglalkoztatási bizottság ülésén egyáltalán nem hangzottak el - először. Másodszor szeretném hangsúlyozni, hogy a képviselő úr a 6572. (Sic!) számú törvényjavaslathoz szólt hozzá, ha egyáltalán ahhoz szólt hozzá, és az a magyar költségvetés, a jövő évi költségvetés, most meg nem ezt a törvényt tárgyaljuk.

Én tehát még egyszer nyomatékosan szeretném felhívni a figyelmet arra, igen tisztelt elnök úr, hogy miután nálam itt van a bizottsági ülés jegyzőkönyve, szó szerinti jegyzőkönyve, az, amit itt Kontur képviselő úr elmondott, az a foglalkoztatási bizottság ülésén nem hangzott el, egy árva szó sem hangzott el ebből, és semmi köze nem volt a hozzászólásnak ahhoz a törvényjavaslathoz, amit most tárgyalunk. Ezt szerettem volna ügyrendi felszólalásomban megemlíteni.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu