DR. CSIHA JUDIT, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A bizottságunk elé tárgyalásra került indítvány szeptember 15-én érkezett az Országgyűléshez, és ezen a napon házelnök asszony ki is jelölte bizottságunkat a javaslat tárgyalására. Szeptember 22-én tűztem napirendre a javaslatot. Ez azt jelenti, hogy a sürgősségi határidőn belül a hetedik napon.
Nyilvánvalóvá vált, hogy az előterjesztés egyébként tárgyalásra alkalmatlan, hiszen a parlament történetében példátlan módon egy kísérő levéllel egy harmadik személytől származó indítványt kívánt megtárgyaltatni az előterjesztés. Erre tekintettel a bizottság úgy döntött, hogy elhalasztja a tárgysorozatba-vételről való döntést ennek alkotmányossági vizsgálatáig, ami azért nem vett heteket igénybe. A szeptember 22-ei ülésen egyébként szó is esett a határidőről, illetve a tárgyalási határnapokról, és akkor nem hangzott el olyan értelmű kifogás - sőt ellenkezőleg -, hogy ezen a napon tűzön-vízen át döntést is kell hoznunk.
Éppen ezért született a bizottság többségi döntésével a képviselők előtt lévő állásfoglalás, aminek a hatályában fenntartását, ezzel együtt a Fidesz indítványának elutasítását javasoljuk.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés