DR. NAGY IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselőtársaimat, különösen Pettkó képviselőtársamat hallgatva, bár nyilván bennem is bennem van, hogy az adótörvények mostani vitájánál a legjobban, legszívesebben, ha úgy tetszik, az átalányadózás választási lehetőségeiről, annak értékhatár-növekedéséről vagy az osztalékból származó jövedelmek egyéni vállalkozókra vonatkozó 25 százalékosra való csökkentéséről beszélnék, de azt gondolom, amit ő is érintett, az egy rendkívül fontos dolog.

Nagyon sok vállalkozó ismerősöm keres meg az elmúlt időszakban, akiknek a legtöbb problémája tulajdonképpen a bevallások bonyolultságával, a határidőkkel, az APEH eljárásával van. Azt hiszem, képviselőtársam a szolgáltató állam, a szolgáltató hivatal kifejezést használta. Azt gondolom, konkrét mértékek, adócsökkentések mellett talán a legnagyobb hasznot azzal tudjuk elérni, ha az adóegyszerűsítés pártjára voksolunk. Ebben a mostani törvénymódosításban is több olyan ponttal találkozhatunk, ahol egyértelműen a bevallás átvétele, egyszerűsítése vagy éppen bizonyos elszámolási kérdések pontosítása szerepel.

Tudom jól, hogy a hivatal számára ez nem mindig jelent nagy örömöt, mégis azt gondolom, hogy képviselőtársaimmal együtt mást nem is tehetünk, mint hogy igyekszünk őket is arra rávenni és rászorítani, hogy amennyiben jobb kiszolgálást kapnak akár az ügyfélkapun keresztül az állampolgárok vagy épp a vállalkozók, abban az esetben az ő javukat szolgálja mindaz, ami ebben az adótörvényben is ily módon megjelenik.

Ezért én is arra kérem képviselőtársaimat, hogy különösen azokat a részeket, amelyek az adóegyszerűsítésre, a bevallások könnyebbé tételére, az adóhatósággal való elszámolás könnyítésére hatnak, mindenképpen támogassák majd.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu