24 felszólalás
K/11343 Mikor lesz esélyegyenlőség a belföldi turisztikai marketingben?
DR. NAGY IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, alelnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Turisztikai szakemberek véleménye szerint a hatvanas évektől kezdve jól felépített fal húzódik két turisztikai régió, a Balaton és Budapest, valamint a többi turisztikai térség között, amit, úgy tűnik, a húsz éve elkezd…
K/11103 Van-e jövője Egerben a vasúti közlekedésnek?
DR. NAGY IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, alelnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Eger város októberi közgyűléséről, amelyen magam is részt vettem, így hallottam is élőben, az alábbi tájékoztatás jelent meg a helyi sajtóban: "A közlekedési szakminisztérium honlapján megjelent egy anyag, a…
H/8926 Dr. Nagy Imre országgyűlési képviselő mentelmi ügyében
DR. NAGY IMRE (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Az idézetből szeretnék még négy elemet fölidézni. Nemcsak azt mondtam, hogy szinte, hanem azt is, hogy a meghívóban szerepel a Jobbik képviselőjelöltje, a Magyar Gárda, a Horthy Miklós Társaság, a Csendőrök Bajtársi Szövetsége. Köszönöm. (Taps az MSZP…
T/6667 Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról
DR. NAGY IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Bár itt, a késői órában már nem sokan ülünk a teremben, mégis nagyon alaposan figyeltem képviselőtársaim kezdeti hozzászólásait is, és őszintén szólva, egy picit a hangnemváltozást is észre lehet ezen venni. Gondolom, az első szakaszban túl…
T/6667 Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról
DR. NAGY IMRE (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, mégiscsak van itt néhány olyan kérdés, amiben közelednek a vélemények, túl azon, hogy ez az adótörvény hoz olyan szabályozást, ami elkerülhetetlen, hiszen vitatkozhatunk arról, hogy a készpénzes vagy a számlás fizetés lenne-e jobb - azt…
T/6667 Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról
DR. NAGY IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselőtársaimat, különösen Pettkó képviselőtársamat hallgatva, bár nyilván bennem is bennem van, hogy az adótörvények mostani vitájánál a legjobban, legszívesebben, ha úgy tetszik, az átalányadózás választási lehetőségeir…
T/6667 Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról
DR. NAGY IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, bár a szándékom nem az volt, hogy én legyek az utolsó hozzászóló ebben a mai vitában, de van két olyan tétel még ebben a javaslatban, amit mindenképpen kiemelésre érdemesnek gondolok, már csak azért is, mert egyik a lakóterületemhez, a másik pedig tul…
T/1971 Egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
DR. NAGY IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy pont egy olyan napirend tárgyalásához jutottunk, amiben látszik, hogy nagyon közelednek az álláspontok, és nagyfokú konszenzus van, bár annak idején nem így indult. A 10. és a 11. pontokhoz csatlakoznék elsősorban, de s…
T/1971 Egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
DR. NAGY IMRE (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Részben meggyőzhető vagyok, bár akkor Font Sándor képviselő úrtól kell elnézést kérnem, hogy mégsem támogatom vérmesen tovább a másik módosító indítványát, de talán az egri érdekek is azt mutathatják, hogy talán jobb, ha ebben elfogadom Demeter képviselő…
T/1971 Egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
DR. NAGY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Font képviselő úr hozzászólására azt tudom mondani, tökéletesen megértem, de az egyik törésvonal közöttünk valószínűleg az asztali bort és inkább a minőségi bort pártolók között van ezzel a törvénytervezettel kapcsolatban. Tehát a megértésemről abszo…
T/1971 Egyes agrár tárgyú törvények módosításáról
DR. NAGY IMRE (MSZP): Semmi gond, elnök úr, nagyon megvagyunk mi ebben a két percben ketten is. Örömmel vettem, hogy ebből húsz másodpercet használt. Két dolog jutott eszembe. Az egyik az, ami hozzátartozott az első részéhez a vitának, hogy én végül is annak az érvnek adtam helyt, hogy ennek az alap…
K/1288 Segíthetik-e a honvédségi ingatlanok Egerben a munkahelyteremtést?
DR. NAGY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Ma már elhangzott e témában egy interpelláció, és azt gondolom, ez is csak azt bizonyítja, hogy Eger város történelmi múltja és jelene szorosan összefonódik a honvédelmi hagyományok ápolásával. A Dobó István laktanya, a felderítő…
A/17423 Hogyan lehetséges az, hogy az ország Európai Unióval szembeni, 2004-es fizetési mérlegéről homlokegyenest ellentétes adatok látnak napvilágot?
DR. NAGY IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt hetekben folyamatosan téma volt, de ma már itt is szóba került hazánk úgynevezett nettó pozíciója az Európai Unió közösségi költségvetésével szemben. Tény, hogy egymásnak teljesen ellentmondó adatok látnak napvilágot a…
A/17423 Hogyan lehetséges az, hogy az ország Európai Unióval szembeni, 2004-es fizetési mérlegéről homlokegyenest ellentétes adatok látnak napvilágot?
DR. NAGY IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, miniszter úr. Számomra, úgy gondolom, világos ez a dolog, hiszen amit miniszter úr is elmondott a számítási módról, azt bizonyítja, hogy összegészében az ország nem volt befizető. Gyakorlatilag több pénz érkezett az országba, függetlenül attól, hogy az ellenzék…
T/15888 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról
DR. NAGY IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Közös érdekünk nemzeti kincseink, régészeti és épített örökségünk műkincseinek védelme. Közös feladatunk az elődeink által létrehozott értékek megőrzése az utókor számára. Sokrétű, széles körű a kulturális örökség védelm…
T/15888 A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról
DR. NAGY IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Több minden elhangzott, megmondom őszintén, hogy inkább az együttműködés lehetőségeit néztem ezekben a hozzászólásokban, mint ahogy el is hangzott, akár olyan kérdésben is, ami inkább egy ügyfélbarát örökségvédelmi hiva…
H/8794 Az óvoda- és iskolabezárások okait vizsgáló bizottság munkájáról szóló jelentés elfogadásáról és a szükséges kormányzati intézkedésekről
DR. NAGY IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Örömmel jöttem vissza a város végéről, hallva, hogy milyen izgalmas vita folyik a parlamentben, és remélem, hogy képviselőtársaim is megosztják még velünk a hátralévő idejét az éjszakának a másik két téma esetében. Lehet persze, szö…
T/8965 A regisztrációs adóról szóló 2003. évi CX. törvény módosításáról
DR. NAGY IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Úgy gondolom, hogy az előttem szóló nagyban megkönnyítette a mostani hozzászólásomat, így aztán nem is részletezném. Úgy gondolom, hogy az adómérték növeléséről mondottakat nem hangsúlyoznám, és nem is ezt látom elsődlegesnek ebben a…
T/6563 A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról
DR. NAGY IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A 29-es, általam benyújtott módosító javaslathoz szeretnék kapcsolódni a 2. § 32. ponttal való kiegészítésében kapcsolódó módosító indítványban, mely a bikavér kizárólag az egri és a szekszárdi borvidéken előállítható bor, a bikavér névhasznála…
T/6563 A szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról
DR. NAGY IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselőtársamnak még az előző tokajibemutatóhoz fűzött mondatához szeretnék egy mondatot hozzátenni: egyrészt köszönöm, hogy nem nevezte meg, hogy hol palackozták, bár meg kell jegyeznem, hogy én is utánajártam a dolognak, egyébké…
V/4014 Kudarc, kilátástalanság, koncepciótlanság, avagy a becsapott önkormányzatok
NAGY IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Megmondom őszintén, egyedül az hozott fel ma a Parlamentbe, hogy úgy gondoltam, hogy a jelszavakban kinyilvánított cím mellett gyakorlati dolgokról és főként, valóban, polgármesteri együttműködési szándékról fogunk beszélni, hiszen nem…
Napirend előtti felszólalások
DR. NAGY IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt héten csend honolt itt, az ülésteremben. Némi öniróniával mondhatjuk úgy is, hogy végre hallgattak a fegyverek. De az egyhetes szünetnek természetesen nem ez volt az egyetlen pozitívuma. Képviselőtársaink megfigyelői minős…
I/3925 A középiskolai felvételi eljárás anomáliáiról
DR. NAGY IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A napokban több tízezer nyolcadikos diák kapta meg az értesítést a középiskolai felvételiről. A szerencsések számára ezzel véget ért a február eleje óta tartó procedúra, amit felvételi eljárásnak nevezünk, bár a felvé…
I/3925 A középiskolai felvételi eljárás anomáliáiról
DR. NAGY IMRE (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Nem vitatom, hogy az elméleti megközelítése jó ennek a felvételi rendszernek, de valami mégiscsak hibádzik ebben a dologban, hiszen a fenntartók, így én is mint gyakorló önkormányzati vezető, az elmúlt évben is szembe kellett hogy nézzünk azzal, hogy új g…