DR. NAGY IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, bár a szándékom nem az volt, hogy én legyek az utolsó hozzászóló ebben a mai vitában, de van két olyan tétel még ebben a javaslatban, amit mindenképpen kiemelésre érdemesnek gondolok, már csak azért is, mert egyik a lakóterületemhez, a másik pedig tulajdonképpen a szakmai területemhez áll rendkívül közel.
Azt gondolom, hogy a mezőgazdasági kistermelők igenis várják és nagyon jól fogják értékelni azt, hogy a kistermelés bevételi értékhatára 7 millióról 8 millió forintra emelkedik. Ezzel bizony többször szembesültem ebben az évben is, hiszen Eger, ha úgy tetszik, a szőlőtermelés egyik kiemelt vidéke országunknak, és nagyon nem mindegy, hogy azok, akik néhány hektár szőlő műveléséből élnek, nem is csak kiegészítik a jövedelmüket, milyen értékhatárban számolhatják el adómentesen vagy éppen átalány formájában kedvezményesen kistermelésük bevételét. Ezért mindenképpen örülök annak, hogy ez az értékhatár-emelés megvalósul.
A másik a falusi vendéglátásra vonatkozik, a falusi vendégfogadásból származó jövedelem egy lényeges, a mi régiós turisztikai bevételeinknek pedig egy meghatározó eleme. Szolgáltatásáról külön is lehetne beszélni. Fontos volt, amikor a falusi vendéglátásnál nemcsak egyszerűen a szállásbevételekre adtunk lehetőséget adómentes keretben, hanem magának a vendégfogadásnak bizonyos bevételeit is elszámolhatja a szállásadó, falusi vendégfogadásból élő szállásadó.
Úgy gondolom, hogy most ez a pontosítás, ami itt a falusi vendéglátással kapcsolatban bevezetésre kerül, a fogalmi egyszerűsítés és még egyszer mondom, egyértelműsítés, mindenképpen szolgálja az adótörvényen keresztül a turisztika céljait is.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés