LAKOS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a válaszát. Nem nyugtatott meg teljeskörűen. Ha ez így igaz - márpedig ha ön mondja, biztosan így van -, hogy összességében hatperces menetidő-eltérésről van szó, akkor ez önmagában valóban nem egy tragikus hír. Akkor lehet, hogy itt valamilyen információhiány van. Azt kérem, hogy az érintetteket, a megyében élőket, az ezzel a témával foglalkozókat egyértelműen tájékoztassák erről a menetrendi változásról, mert ma a levegőben sok a kétség ez ügyben, és nem egyértelműek az információk.
Persze, az is igaz lehet, hogy csökkent ennek a járatnak az igénybevétele - ahogy ön elmondta - mintegy kétharmadára, de egy szolgáltatást az emberek nyilván akkor vesznek igénybe, ha az a szolgáltatás színvonalas, márpedig a pálya állapota - mint arról beszéltünk - igazán színvonalas szolgáltatást nehezen tesz lehetővé. Azt kell mondanom, hogy minden mindennel összefügg, éppen ezért a Somogy megyeiek érdekében azt kérem, hogy fokozott gondossággal törődjenek ezzel a témával. Abba az ígéretébe pedig mindenképpen belekapaszkodnék, hogy ha ez a menetrendi változás nem válik be, akkor ezt jó irányba tudjuk majd változtatni.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés