FEDOR VILMOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A mai vitában nagyon sok minden elhangzott már, és a vita egy része sokkal inkább már a részletes vitához kötődött, nem annyira az általános vitához. Én egy általános kérdésben szeretném elmondani a véleményemet.

Az első: ez a törvény, ami előttünk van és amit vitatunk, egy számomra nagyon is pozitív folyamat része, nevezetesen, az elmúlt esztendőkben, azt gondolom, több olyan alaptörvény került - nagyon helyesen - megfogalmazásra a Magyar Országgyűlésben, amely javította a kultúra, a kulturális ágazat pozícióit.

Mire gondolok? Ne feledkezzünk meg arról, hogy 2002 után született a filmtörvény, amely alapvetően szabályozott egy nagyon nagy területet, és a szakma jogos követelését elégítette ki azzal, hogy nagy társadalmi vita során, minden szakmai szervezet meghallgatása mellett egységesen, és azt kell mondanom, akkor még a politika egységét is maga mellett tudva került elfogadásra ez az alaptörvény. Aztán törvényt fogalmaztunk meg és hoztunk meg épített örökségünk védelmével kapcsolatban.

És itt van most a harmadik törvény, amely egy nagy terület szabályozásáról szól. Sokan elmondták, talán egyik törvény sem zajlott olyan hosszú előkészítés, egyeztetés mellett, mint ez a törvény. A legtöbb szakmai szervezet ezt a tervezetet, majd később pedig törvényjavaslatot megismerte, megtárgyalta, és a tárgyalások eredményét a minisztériumhoz eljuttatta. A különböző szakmai szervezetek is, a zene-, a tánc-, a színházművészeti szervezetek, ezen belül a bábosok, bábszínházak, a vidéki színházak, a fővárosi színházak, a gyerekszínházak, a drámapedagógiai műhelyek, az alternatív színházak, a szabadtéri színházak és szakszervezetek mind-mind megtárgyalták ezt a tervezetet. Azt kell mondjam, talán összegzésképpen érdemes egy mondatot kiragadni a Színházi Társaság anyagából, amely azt fogalmazta meg, hogy a szakmai szervezetek alapvetően pozitívan fogadták a tervezetet, valamennyi művészeti ág biztonságosabb és kiszámíthatóbb működésének a garanciáit vagy ennek kezdeményezését látták, látják ebben a törvényjavaslatban.

Nagyon sok elvárás volt és szerintem van, még megfogalmazódik e törvénnyel kapcsolatban. Miről kell szólnia a törvénynek, és miről nem szólhat ez a törvény? Nyilván az első pillanattól kezdve gyakran megfogalmaztuk azt, hogy ez a törvény nem terjed ki személyekre, ez a törvény előadó-művészetről szól, annak intézményeiről szól, és ezek működését szabályozza. Azaz nem igazgatók törvénye, nem külön művészek törvénye, még csak nem is fenntartó politikusok törvénye, hanem egy szakmai ág törvénye, a tánc-, a zene- és a színházművészet intézményeiről szóló törvény. Mint ahogy a filmtörvény sem szabályozta a filmekben szereplők jogállását, hanem szabályozta a filmek készítésének, támogatási rendszerének és a szakma megbecsülésének általános szabályait és kereteit.

Merthogy arról beszélünk, amit gondolom, valamennyien itt levők feltétlenül értéknek tartunk, azaz: mi is a célja ennek a törvénynek, mi lehet a célja? Örülök annak, hogy többen megfogalmazták, hogy a fővároson kívül is működnek intézmények, és bizony azok az intézmények általában egyes-egyedül látnak el alapfeladatokat. Nemcsak egy adott településen, hanem az úgynevezett színháztalan területeket is ki kell hogy szolgálják; olyan települések sokaságát, amelyek nem tartanak fenn színházat, ugyanakkor a színházba jutás feltételeit meg kell teremteni. Nyilván akkor tudjuk ezt megtenni, ha a színházak működését szabályozzuk, úgy szabályozzuk, amivel nagyobb szabadságot is nyújtunk egyben a színházaknak.

És aztán persze célja, hogy lehetőséget adjon a gyermek- és ifjúsági korosztálynak a színházba jutásra. Aztán célja az is, hogy foglalkozzon a nemzetiségi színházakkal, a vidék problémáival. Célja az is, hogy megőrizzen egy olyan kultúrát, amely alapvető küldetése, azaz a magyar nyelv kultúráját, a magyar zene kultúráját, a páratlan magyar zenei kultúrát, és ápolja a hagyományokat. Vidéken tehát az intézményeknek nagyon sokféle szerepet kell ellátniuk.

Nem szabályozhatja ez a törvény a képzést, hiszen a képzés egy másik törvényhez tartozik - itt utalnék néhány hozzászólásra -, illetve a képzés is megváltozott. Míg korábban egy intézmény, jobbára állami intézmény látta el a képzést, ma már tudjuk jól, hogy sokszektorúvá vált, azaz a képzés során nem vehetjük figyelembe, vagy nem veszik figyelembe azt, hogy mennyi az a kapacitás, mennyi az a lehetőség, ami azok előtt áll, akik úgy döntenek, hogy ezt a pályát választják.

A munkajogi kérdésekben éppen ezért azt gondolom, hogy minden szakmai szervezet, érdek-képviseleti, érdekvédelmi szervezet megkapta a tervezetet, és hallgatva a miniszteri kiegészítést, arról kaphattunk tájékoztatást, hogy ezek a szervezetek támogatták. Nyilván ez a legfontosabb szűrő szerintem, ami befolyásolhatja egy törvény keletkezését, és meghatározza a törvény szövegét.

Nagyon fontos terület továbbá a finanszírozás kérdése. Azt kell mondanom, talán emlékeznek rá képviselőtársaim, hogy a jelenlegi szabályozás, hogy tudniillik mennyi forráshoz, állami forráshoz jutnak a színházak, az már tizen-egynéhány évvel ezelőtt kidolgozott alapkonstrukció mentén történt és történik. Igen ám, csakhogy közben változtak a feltételek, átalakultak színházak vidéken, bővültek színházak, tagozatok alakultak. Egy példát engedjenek meg, szűkebb hazámat kiragadva, például a Miskolci Nemzeti Színház akkor egy játszóhellyel rendelkezett, ma öt játszóhellyel rendelkezik; lényegesen több előadást rendeznek, több mint négyszázat egy évben. Ez nyilván azt jelenti, hogy megváltoztak a körülmények és a feltételek.

Tehát ha arról beszélünk, hogy indokolt-e, hogy most foglalkozzon a tisztelt Ház a törvénnyel és most fogadja el, akkor azt kell mondanom, igen, indokolt, mert az a fajta finanszírozás, ami eddig történt, már nem tartható fönn.

Mit várunk, mit várhatunk ettől a finanszírozástól? Azt hiszem, abban egyetértünk kormánypárti és ellenzéki képviselők is, hogy jobb anyagi feltételeket, nagyobb támogatást várnak a színházak.

Nagyon fontos arról is beszélnünk, hogy azért a színházak működése során négyfajta forrást meg kell különböztetnünk. Ezzel nem nagyon foglalkoztunk, nem nagyon beszéltünk róla.

(13.20)

Ez pedig az állami támogatás, az önkormányzatok mint fenntartók támogatása, a szponzoráció, a helyi gazdálkodók támogatásának megnyerése és persze a saját bevétel.

Amikor tehát arról beszélünk, hogy milyen színházat támogatunk, akkor rögtön mellé kell tennünk, hogy miután, különösen a vidéki városokban egyetlen színház működik, annak az egyetlen színháznak kell megfelelnie a tömegigények kiszolgálásának, a kísérleti színházi elemnek, és annak az innovatív folyamatnak, amiről a törvény több alkalommal is megemlékezik.

Azt gondolom, több képviselő is utalt rá, hogy nem feltétlenül jelent vagy egyáltalán nem jelent negatív minősítést az, ha egy színházban a látogatók száma messze több, mint más színházakban. Azt gondolom, inkább azt kell megnézni, hogy milyen a műsorszerkezet, mit gondol, és mit tervez a színház az adott térségben.

Tehát nem kell büntetni akkor a városokat, a fenntartókat, ha több támogatási összeget adnak az intézményeiknek. Sőt, azt gondolom, hogy figyelembe kell vennünk, hogy hogyan viszonyul az adott fenntartó a saját intézményéhez. Én nem támogatom azt például, hogyha egy intézményfenntartó nem támogatja a saját intézményét, hanem fölfelé mutogatva azt gondolja, hogy az államnak kell csak és kizárólag ezt ellátnia, akkor nyilván ne kapjon olyan támogatást, viszont honoráljuk azt, ahol elismerik a kultúra jelentőségét egy városépítésben, merthogy bizonyára abban egyetértünk, hogy a kultúra szerepe mára alapvetően megváltozott.

Amikor azt mondjuk, hogy a kultúrának jelentős szerepe van az identitásban, abban, hogy egy településnek milyen a megítélése, milyen a település imázsa, azt gondolom, hogy akkor mindenképpen arról kell beszélnünk, hogy azokat a területeket támogatni kell, ahol a kultúrának ilyen típusú jelentőséget tulajdonítanak.

El kell hogy mondjam, végül nagy vita van abban is, hogy hát akkor hogyan kerüljenek kiválasztásra a színházigazgatók. Úgy látszik, ez most mindenkit érdekel, mert mindenki azt látja, úgy érzi, hogy a hatalom színének megváltozása során ezeknek az intézményeknek az éléről eltávolítanak vagy másfajta módon is kifejezik azt, hogy elégedettek vagy nem elégedettek a színházigazgató vagy éppen az intézményvezető tevékenységével.

Azt gondolom, hogy az egyik érdek - és most mint fenntartó képviselő mondom -, az az, hogy a fenntartó, amely a támogatást biztosítja, a fenntartó, amely a felelősséget vállalja az intézményrendszerért, az intézményrendszer működéséért, azt gondolom, pontosan emiatt bizonyos döntési jogosultságokat, döntési kompetenciákat elvenni a fenntartótól nem lehet. Egyébként azt kell hogy mondjam, ez szembe is menne bizonyos alkotmányos jogokkal, és alkotmányos kérdéseket vetne fel.

Ugyanakkor teljesen világos az a másik akarat, a szakmai akarat, amely azt mondja, hogy igen, valamilyen módon, valamilyen mértékben a szakma is szeretné hallatni a hangját a színházigazgatók választásában. Azt gondolom, hogy ami a törvényben megfogalmazódik, ezen új testület felállítása alkalmas lehet arra, hogy a kiválasztásban ez a kétfajta érdek harmonizálásra kerüljön, és ez a kétfajta érdek, ha működik, akkor kizárja azt, hogy a jövőben politikai indokok alapján kerüljenek vezetők megválasztásra.

Azt javaslom magunknak - és ebben, azt gondolom, egyetértés van közöttünk, ellenzéki és kormánypárti politikusok között -, hogy nem levenni kell ezt a törvényt napirendről, ezt a törvényt támogatni kell, mert szerintem fontos az, hogy ezt szabályozzuk, pontosan azért, hogy a vidéken működő és a fővárosi intézmények finanszírozási helyzete javuljon, azt a bizonyos értékteremtő folyamatot, amiről beszéltünk, támogassuk, de azt javaslom, hogy nyilván azokat a hibákat, amelyeket közösen észreveszünk - erre utaltunk is már több bizottsági vitában -, közösen javítsuk ki. Ezért azt gondolom, hogy ez a törvény tárgyalásra alkalmas, elfogadásra pedig akkor válik alkalmassá, ha ezeket a hiányosságokat módosító indítványokkal orvosolni tudjuk.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu