CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy lassan a 2009. évi költségvetés részletes vitájának, legalábbis az első kanyarnak a vége felé szokásomhoz híven a mezőgazdaságról beszéljek néhány dolgot, illetve a mezőgazdasággal, az agráriummal kapcsolatban beadott módosító javaslatokról.
Valóban nem szokványos a helyzet olyan értelemben, hogy említette Borenszki képviselőtársam, a szocialista munkacsoport nem is adott be módosító javaslatot. Mi sem túlságosan sokat adtunk be egyébként. Ahogy az előbb említettem, vacilláltunk is, hogy egyáltalán, amikor ekkora nagy a baj az országban, akkor néhány tízmilliós nagyságrendekkel kell-e foglalkozni, de aztán arra a meggyőződésre jutottunk, hogy igen, kell, hiszen nemrégiben tárgyaltuk a 2007. évi agrárjelentést, ahol olyan megállapításokat tett az Agrárgazdasági Tanács, amelyekkel gyakorlatilag mindannyian egyetértettünk. Ezért gondoltuk úgy, hogy a javaslataink ebbe az irányba próbálnak hatni, tehát amit az Agrárgazdasági Tanács javasolt az Országgyűlés felé, azokat próbáljuk meg érvényesíteni.
Annyiban sem szokványos a helyzet, hogy a pénzügyminiszter úr jegyzett néhány - most mindegy, hogy formailag hogyan néz ki - módosító javaslatot, gyakorlatilag majdnem az agráros módosító javaslatok felét ő jegyezte. Igaz, hogy ő viszont nem tagja, úgy tudom, a szocialista agrármunkacsoportnak - de azért ez mégiscsak egy pikáns helyzet. Az már megint egy más dolog, hogy ezek a módosító javaslatok az FVM-es intézményeket, háttérintézményeket érintik. Ez azért is furcsa, mert most akarunk áttérni - illetve a többség vagy a kisebbség, attól függ, honnan nézzük - az SPS-rendszerre. Majd persze az Alkotmánybíróság eldönti, hogy mi lesz ezzel a dologgal, de ilyenkor faragni az intézményi költségvetést, amikor egy vadonatúj rendszerre át akarunk térni, amit gyakorlatilag a gazdák többsége nem is ismer, hát elég veszélyes lesz majd. Meg fogják látni, hogy ha ez január 1-jétől vagy valamikor év közben bevezetésre kerül, rengeteg baj lesz még ezzel a dologgal.
Tehát ahogy mondtam, a módosító javaslatainkban azokat az elveket próbáltuk magunk előtt tartani, amit az Agrárgazdasági Tanács javasolt. Ilyen volt például, amiről Ángyán professzor úr korábban beszélt, a kutatás és a fejlesztés támogatása, amely megnyilvánulna középfokú szakoktatási és szaktanácsadási intézmények támogatásában, agrárkutató intézetek támogatásában, és ami ugyan formailag nem ide kapcsolódik, hanem egy későbbi vitaszakaszban kapcsolódó módosító indítvány lesz, a génbankok segítése és megtámogatása, a felhalmozott értékeink védelme, amely egyébként szűkebb pátriámat, Tápiószelét is érinti.
Szokás a mezőgazdaság kapcsán megemlíteni, hogy az élelmiszer iránti kereslet rohamosan növekszik, és ilyenkor általában Indiát és Kínát szokták példaként felhozni. Indiát nyugodtan, de talán Kínát is fel lehet hozni a kutatás és a fejlesztés kiemelkedő támogatásában, és ezért is gondoltuk, hogy erre nagyon nagy hangsúlyt kellene helyezni nekünk is, és fontos lenne támogatni.
Bodó Imre képviselőtársam az Agrármarketing Centrummal kapcsolatosan adott be módosító indítványt. Ezt azért tartjuk fontosnak - még ha lehet, hogy nem a megfelelő soron is hozta a dolgot, azt lehet megfelelő helyre tenni -, szintén az agrárjelentésből kiderült, hogy jó dolog az, hogy az exportegyenlegünk, külkereskedelmi mérlegünk az agrárium tekintetében 1600 millió euró. Ez jó dolog. Az egy más kérdés persze, hogy ebben benne van az intervenciós készletek értékesítése is, tehát több év eredménye, terméseredménye. De a szerkezete a külkerszerkezetünknek, az agrár-külkerszerkezetünknek teljesen rossz. Ha úgy tetszik, gyarmati jellegű, hiszen feldolgozatlan nyersanyagot, alapanyagot, főleg gabonafélét exportálunk, és magasabb feldolgozott, nagy hozzáadott értékkel bíró importtermékeket hozunk, főleg tejipari termékeket, húsipari termékeket, és ezért is fontos lenne. Lehet, hogy nem az Agrármarketing Centrumnál, de valahogy a reklámra több pénzt kellene fordítani, illetve nyilván a feldolgozóipart is segíteni.
Örvendi képviselőtársam már beszélt néhány egyedül, illetve közösen jegyzett, állattenyésztést segítő támogatásról. Ezeket most nem sorolom fel. De a lényeg az, hogy ez szintén szinkronban van az Agrárgazdasági Tanács jelentésével. Sőt, amikor Gráf József miniszter lett, és azóta is mondja, és akkor is mondta, és igaza van, egyetértünk abban, hogy a növénytermesztés és az állattenyésztés megbomlott egyensúlyát helyre kellene állítani. Hát akkor próbáljunk meg segíteni az állattenyésztésnek! Ezek a módosító javaslatok ezt a célt szolgálják.
Az osztatlan földtulajdont, azt hiszem, a mai nap folyamán, illetve az SPS-rendszer, az agrártörvény kapcsán is alaposan megbeszéltük. El kell dönteni, hogy ezt akarjuk vagy nem akarjuk. Akkor is őszintébb lenne, ha azt mondanák, hogy akarjuk, de nincs rá pénz, vagy nem akarjuk, és nem is adunk rá pénzt. Az lenne az egyenes beszéd.
Szeretném még elmondani, hogy az egyik legtöbb vitát kiváltó dolog, amikor a bizottságban is tárgyalunk különböző agrárkérdéseket, meg itt, a parlamentben is, amikor az SPS-rendszerre való átállást tárgyaltuk, ez az úgynevezett top up kérdése, illetve magyarul a nemzeti kiegészítő támogatás kérdése. Annak idején, 2003 decemberében Koppenhágában olyan egyezség született, hogy igaz, hogy Magyarország csak a 25 százalékát kapja annak, amit az uniós gazdák agrártámogatásban, de lehetőségetek lesz arra, persze saját pénzből, de az is valami, hogy 30 százalékkal kiegészítsétek ezt az összeget.
Nos, a probléma ott van, hogy 2006 óta ez az összeg nem teljes mértékben jelenik meg a mindenkori költségvetésben. 2006 óta 25 milliárd hiányzik ebből az úgynevezett nemzeti kiegészítésből, és ez bizony nem jó. Hiába mondjuk azt, hogy 480 milliárd van az agrárbüdzsében, de még mindig lényegesen alatta vagyunk az uniós gazdák támogatottsági szintjének. Ez a 25 milliárd forint hiányzik a dologból. Nem tudom, mi az utolsó magyarázata az FVM-nek, hogy miért vette el a top upot. Hallottunk már többfajta verziót, hogy intervenciós készlet finanszírozása, árfolyamveszteség; legutóbb az állattenyésztéssel magyarázták. Nem ez a lényeg. Akkor meg kell mondani őszintén, hogy nem adjuk, mert máshova jobban kell. Ez persze igazságtalan, és nem erről szólt az egyezség, erre nem kellett volna még Koppenhágában pezsgővel koccintani Medgyessy Péternek, Kovács Lászlónak és Németh Imrének, de legalább akkor őszintén szembenéznénk a tényekkel, hogy mire lehet számítani.
Úgy gondolom, hogy mi ebben a formájában ezt a költségvetést nem tudjuk támogatni. Szeretnénk, ha a módosító indítványainkat, legalább egy részét a többség támogatni tudná. Az a véleményünk - ezt elmondtam az általános vitában is -, hogy költségvetésre szükség van, de nem erre a költségvetésre, mert ez a megszorítás költségvetése. Olyan költségvetésre van szükség, amely segíti növekedési pályára állítani az országot.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiból.)
(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés