DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Csak azt szeretném elmondani, hogy amikor Bőhm úr azt mondja, hogy nem tértünk el az iránytól, annak nagyon egyszerű magyarázata van. Kettő darab alkotmánybírósági beadvány érkezett: az egyik az Eftv. irányába, a másik pedig a gyógyszer-gazdaságossági törvény irányába.
A gyógyszer-gazdaságossági törvényt érintetlenül hagyta érdemében az Alkotmánybíróság, csak a gyógyszer-látogatói díjjal kapcsolatban tett megjegyzést. Ezt módosítjuk. Úgy gondolom, hogy ez abszolút belefér a finomhangolásba. Ha az Alkotmánybíróság egyéb alkotmányossági kifogást nem tesz, akkor úgy gondolom, hogy ez kiállta az alkotmányosság próbáját.
Az Eftv. vonatkozásában az Alkotmánybíróság megállapította, hogy állami kötelesség az ellátórendszer meghatározása. Ez történt egyébként a törvényben. Az Alkotmánybíróság azt nehezményezte, hogy a törvény nem tartalmazza azt a pontos szabályrendszert, ami alapján az állam meghatározza a kapacitásokat. Ezt pótoljuk egyébként egy 14 komponensű szempontrendszer meghatározásával. Én úgy gondolom, hogy ezzel az Alkotmánybíróságnak eleget tettünk. Magát a törvényt és az így kialakult kapacitásokat az én emlékképeim szerint az Alkotmánybíróság érintetlenül hagyta.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés