KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Megmondom őszintén, hogy döbbenten hallgatom itt azon képviselőknek a megszólalását, akik egyébként polgármesterek vagy éppen közgyűlési elnökök, mert a Kormány-Önkormányzatok Egyeztető Fóruma megtárgyalta ezt a törvényjavaslatot, és azt kell hogy mondjam, tisztelt képviselőtársaim, hogy teljes mértékben támogatta. Tehát arra szeretném kérni azokat a képviselőket, akik most kettős szerepben folytatják a vitát, hogy tájékozódjanak arról, hogy az az egyeztető fórum - amelynek az a hivatása, hogy megbeszéljük azokat a javaslatokat, amelyeket idehozunk és önkormányzatokat érintenek - hogyan vélekedett, és miért gondolják azt mások, hogy valóban ezen a területen is előre kell lépni.
Egyik oldalról az a baja Domokos képviselő úrnak, hogy sok mindent meg akar változtatni a törvény, utána pedig a következő másodpercben azt mondja, hogy miért nem terjed ki még más kérdésekre is. Tisztelt Képviselőtársaim! Addig tudjuk megfogalmazni a szabályozást, és idehozni a Ház elé, ameddig a konszenzust nagyjából meg lehet teremteni a törvényjavaslattal kapcsolatban. Például azért nem foglalkozik a foglalkoztatási kérdésekkel, mert ebben a szakszervezetekkel és másokkal nem tudtunk közös nevezőt kialakítani. Ez nem azt jelenti, hogy akkor amiben tudjuk a megoldást, abban nem kell lépni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nyilván azt az ideális állapotot, amikor nullától száz százalékig mindent le tudunk szabályozni, nagyon nehezen tudjuk elérni. Világosan megmondtuk, hogy az államháztartási törvényt is jó lenne teljes mértékben átírni - nem tudjuk. De tudjuk azt, hogy milyen irányba kellene a gazdálkodási szabályokat korrigálni. Akkor miért nem lépjük meg, tisztelt Domokos képviselő úr? Csak azért, mert most az egész Áht.-t nem tudjuk átírni?
Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés