MOLNÁR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hogy Fazekas képviselő úr, polgármester úr megértse, hogy az önkormányzati rendszer kapcsán miért mondtam, hogy nem jó, visszaidéznék egy '91-es törvényt: "Az Országgyűlés a tulajdonviszonyok átalakítása keretében az önkormányzatok működéséhez szükséges vagyon biztosítása céljából..." s a többi. Ez a vagyonátadási '91-es törvény. A szükséges feladatrendszer megváltozott az elmúlt tíz-egynéhány év alatt. Én erre mondom, hogy ezt a vagyoni kérdést kellene szabályozni, hogy ne állhasson fenn egy olyan lehetőség, hogy mondjuk, átadjuk a lakáscélú alapot, lakásokat elidegenít és a többi, majd ebből építünk valamit, és utána eladjuk.
Az államnak mint vagyonjuttatónak a polgári alapjogok alapján legalább akkora szerepe kell hogy legyen, hogy vétót emelhessen, véleményezze, nyilatkozzon róla. A kórházak értékesítése vagy a közüzemek - ezek hogy kerültek önkormányzati tulajdonba? Domokos képviselőtársammal otthon, Békésben mi szoktunk beszélgetni, és vitázunk is. Én azt mondom, hogy a megyének nincs fizető állampolgára, nincs adózó állampolgára. A megye egy más rendszerben kellene hogy működjön, és a feladatokat meg a - hogy is mondjam csak - javakat is oda kell adni a települési önkormányzatokhoz. Azt kell mondjam, ahogy Karcag vagy Pápa el tudja látni azt a tevékenységet, ami intézményi oldalon az ottani megyei önkormányzatnál van, miért ne kaphatná ő meg a normatívát? Itt gazdálkodási kérdésekről van szó. Ezért kellene beszélni róla.
Hogy hogyan szabályozzunk napi ügyeket, nem igazán ez a fontos, hanem stratégiában hogy tudunk az önkormányzati rendszerről beszélni, és azt gondolom, hogy ebben kell együttműködni inkább. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés