KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt szeretném kérni, amit már Tatai-Tóth András képviselő úr is kért, hogy legyen már tárgyszerű a vita. Ivanics képviselő úr elmondja, hogy a benyújtott javaslathoz képest mennyivel csökkent az előirányzat az oktatás területén. Ez nem egy különleges csökkenés, tisztelt képviselő úr. Világosan megmondtuk azt, hogy vannak olyan költségelemek, amelyek kiesnek a rendszerből. Ezek a költségelemek a 13. havi fizetése a pedagógusoknak és a béremelés, amellyel még korábban számoltunk. Itt nem arról van szó, hogy elveszünk a közoktatásból, hanem csak annyit veszünk el, amennyivel egyébként a kifizetendő összeg is csökken.
Gyakorlatilag lehet azt mondani, hogy egy kisebb költségű rendszert kell működtetni - nyilvánvaló, hogy akkor kevesebb pénzből. Ha tárgyszerűek vagyunk, akkor ezt belátjuk. Tudom, hogy nem kellemes dolog egyébként arról beszélni, hogy amit eddig megszoktak az emberek, az most ebben az évben vagy 2009-ben nincsen. De ha nincs, akkor nyilvánvalóan nem lehet azt várni, hogy a forrást meg biztosítsuk ahhoz, ami nincs. Ezt szerettem volna világossá tenni, hogy szó sincs arról, hogy valami önkényes forráskivonás történt volna a rendszerből. Egyszerűen megváltozott a költségszerkezet, és ahhoz hozzá lett igazítva az az előirányzat, amely ennek a fedezetét biztosítja. (Babák Mihály: Megszorítás!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés