DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Nem mentem volna bele ebbe a kérdéskörbe, de így, most hogy kihivatkozta, hogy hivatali elődöm mit ígért, csak azt szeretném elmondani, hogy véleményem szerint már a kérdésfeltevés sem teljesen jó, hogy négy év után lesz-e végre onkológiai központ Veszprém megyében. Én úgy gondolom, hogy az önkormányzati törvény értelmében a megyei önkormányzat feladata a szakellátásról való gondoskodás. Az rendben van, hogy az elmúlt négy évben született egy olyan döntés, hogy európai uniós forrásból és központi költségvetési forrásból kell megcsinálni az onkológiai ellátást. De szeretném megkérdezni a képviselő úrtól, hogy vajon abban az időszakban, mondjuk, 1998 és 2002 között, amikor a megyei önkormányzat vezetése hasonló pártpolitikai összetételű volt, mint jelenleg is, vajon miért nem vetődött föl az a kérdés, hogy onkológiai központot kell és lehetne végre létrehozni Veszprém megyében. (Dr. Kovács Zoltán közbeszól.)

Egyebekben a központot ígéretemnek megfelelően pályáztatni fogjuk, és a Veszprém megyei központ el fog készülni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu