BAGI BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Herbály képviselőtársam fölszólalására vagyok kénytelen reagálni, hogy se benne, se a teremben ülőkben, és pláne nem a televízió előtt ülőkben nehogy valamilyen kétely támadjon. A mezőgazdasági bizottság e törvény tárgyalása kapcsán nem dönthetett másképp, mint ahogy döntött, a következő ok miatt. Föl kellett hívnia a figyelmet ebben a törvényben a törvényi szabályozás problémájára. Mára már teljesen világos, azt gondolom, hogy ebben a témában vita sincs köztünk, hogy az élelmiszer egy speciális termék, ezt ma már többen aláhúzták, és ezt a szabályozást finomítani kell, el kell jutnunk a specifikus szabályozás irányába.

(A jegyzői székben Gulyás Józsefet dr. Hende Csaba váltja fel.)

A mezőgazdasági bizottság nem európai uniós ellenességének akart hangot adni, hanem föl akarta hívni a figyelmet erre a problémakörre, és ösztökélni a kormányt, hogy tegyen lépéseket ebbe az irányba, ami, még egyszer hangsúlyozom, nem kizárólag magyar termelői, magyar fogyasztói, hanem elsősorban összeurópai fogyasztói érdekeket szolgál.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu