VÉCSI ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, hogy számokat lehet mondani. Én is mondanék egypár számot. Az MDF idejében 4 millió 705,2 ezer ember volt Magyarországon, aki az elsődleges munkaerőpiacon nem tudott elhelyezkedni. Ma ez a szám 3,9 millió körül van.
Valóban így igaz: a Fidesz idejében ez 2,6 millió volt, de azt is tudjuk, hogy ez egy kozmetikázott statisztika volt. A munkaerőpiacon semmi nem változott, és azt is tudjuk, hogy a rákövetkező évben voltak a választások. De azt is el kell mondani a tisztánlátás érdekében, hogy ez az interpelláció a fogyatékossággal élő emberekről szól.
Amiről Font Sándor képviselő úr beszélt, az az elsődleges munkaerő-piaci helyzet. Az a 200 ezer fő, akivel az "Út a munkához" című programban próbálunk foglalkozni, azt gondolom, hogy épp a legjobban rászorult térségekben a legelesettebb embereken próbál segíteni, amiről azt gondolom, hogy ha úgy fognak hozzáállni az önkormányzatok ehhez a kérdéshez, amit lehetőségként a program biztosít számukra, akkor el lehet mondani, hogy a vidéken a világgazdasági válságot követően is vagy abban az időszakban is fogunk tudni munkát biztosítani az ott élő embereknek.
Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés