HORVÁTHNÉ DR. FEKSZI MÁRTA külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Azt gondolom, el tudom oszlatni ezeket a kételyeket. Természetesen hosszabb távon, amennyiben ez napirenden szerepel, a Külügyminisztérium és a magyar diplomácia emellett kiáll, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy az Európai Unióban, a demokráciákban erre igencsak jól működő, hosszú évek, évtizedek óta működő jó példák vannak. Tehát amennyiben a vajdasági magyarok majd elérnek ehhez az együttes állásfoglalásukhoz, hogy szükség van és lehetőség van a területi autonómiára, a magyar kormányzat és a magyar diplomácia emellett ki fog állni. Ez egy elfogadott, működő forma, ismert, semmi okunk, hogy ez ellen fellépjünk.

Azt hiszem, hogy inkább itt az interjú megadásánál ez valahogy félresikkadt, hiszen az interjúban elsősorban arra irányult a miniszter asszony mondanivalója, hogy jelenleg nincs napirenden. Jelenleg azt támogatjuk, amit ők kérnek, és amely mellett ők kiállnak. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu