SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogyan azt köztársasági elnök úr számos alkalommal hangsúlyozta, be kell gyógyítanunk azt a sebet, amelyet a 2004. december 5-ei, tragikus kimenetelű népszavazás okozott minden magyar számára, határainkon belül és különösen azon túl, a kisebbségi sorban élő nemzettársaink között. Az előterjesztő Balog Zoltán képviselőtársam összefoglalta a javaslat céljait. Én hadd beszéljek annak várható eredményeiről.
Közismert, hogy az elmúlt évtizedekben Európában hogyan hódított teret az emberi jogi szempontú nyomon követése és elemzése az egyes országokban zajló politikai-társadalmi folyamatoknak.
(16.00)
Az egyes országok emberi jogi helyzetét ismertető jelentések kiadásának is kialakult egy komoly hagyománya az elmúlt évtizedekben. Gondoljunk csak a Freedom House 1972 óta megjelenő, "Freedom in the World" című elemzéseire vagy az Egyesült Államok külügyminisztériuma által közzétett éves jelentésekre. Ezzel párhuzamosan azonban szomorúan tapasztaljuk, hogy a határon túli magyarokat érő emberi jogi jogsértések, a magyar közösségeket hátrányosan érintő intézkedések száma nem csökken.
Éppen ezért tartjuk fontosnak és támogatandónak a Kereszténydemokrata Néppárt részéről Balog Zoltán és Németh Zsolt képviselőtársaink kezdeményezését. Itt az ideje, hogy ezekben a súlyos, a határon túli magyarok szemszögéből rendkívül érzékeny, nemzetközi kapcsolataink szempontjából pedig többnyire kényes ügyekben egységesen és következetesen, az emberi jogi szempontokat figyelembe véve és azoknak érvényt szerezve lépjen fel a mindenkori magyar kormány, valamint az Országgyűlés. Bízom benne, hogy az emberi jogok védelmének kiterjesztése a határon túli magyar közösségekre egy nemzetpolitikai minimum lehet, amelyet minden magyar parlamenti párt képviselőcsoportja támogathat.
Mindezekre tekintettel kérem, kérjük az Országgyűlést, támogassák a határozati javaslat tárgysorozatba-vételét.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés