DR. SPIÁK IBOLYA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Asszony! Igazából nem tudom, hogy melyik volt az a kijelentésem, amely a szakmaiságot túllépte, és politikai színezetet kapott. Én az iskolai drogprevencióról beszéltem, és ezzel kapcsolatban konkrét javaslatot is meg tudtunk fogalmazni, azt hiszem, hogy a bizottsági ülésen el is hangzott. Azt hiszem, hogy a Fidesz annak idején be is nyújtotta ezt a kérelmét, vagy az ő stratégiájában szerepelt javaslatként, nevezetesen az egészségtan tantárgy bevezetése a Nemzeti alaptantervbe, ahol kötelezően tanítják vagy felhívják a figyelmét a diákoknak a drogfogyasztás veszélyeire, és ezt mondjuk, számon is kérik órai keretek között.
Ezenfelül a drogprevenció finanszírozása megoldatlan, azaz pályázati úton egyes iskolák, intézmények pályáznak vagy nem pályáznak, vagy nyernek vagy nem nyernek. Tehát valamiféle egészségnevelési vagy drogmegelőzési normatíva mondjuk, a financiális részét megoldaná ennek a problémának.
(12.40)
A gondozókkal kapcsolatban pedig egyetértünk azzal, hogy a fix díjat is emelni kellene, azonban a teljesítményeket is finanszírozni kell, hiszen egy drogambulancián nemcsak a drogbeteggel foglalkoznak, hanem felkutatják a családtagokat, a hozzátartozókat is. Ez tehát egy komplex folyamat. Tehát a fix díjat is meg kellene emelni, mert ez kiemelten fontos és nehéz terület, valamint a tevékenységet is finanszírozni kell.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés