KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Nem először beszélünk erről az igen fontos témáról napirend előtt. Amikor Magyarország belépett az Európai Unióba, a belépéssel egyidejűleg azt is vállaltuk, hogy bevezetjük az eurót, már csak azért is, mert alapvető érdekünk az euró bevezetése. Azt azonban tudni kell, hogy mindez csak szigorú követelmények teljesítése esetén valósulhat meg. Egyrészt teljesíteni kell az euró bevezetésének a gazdasági feltételeit, másrészt fel kell készülni a pénzcseréből adódó gyakorlati kihívásokra, de ez még egy kicsit odébb van. Most a legsürgetőbb feladatnak azt tartjuk, hogy úrrá legyünk a pénzügyi és reálgazdasági válságon, az országnak vissza kell szereznie a befektetők bizalmát.
Azok a lépések, amelyeket a nemzeti csúcson és más egyeztetéseken megfogalmaztunk, fontos lépések abba az irányba, hogy a befektetők bizalmát megszerezzük. Nem akarok ezzel túl sokat foglalkozni, de azért itt a Házban közös egyetértéssel határoztunk a költségvetési felelősségről szóló törvényről, a 2009-es költségvetést nagyon feszes feltételek között elfogadta az Országgyűlés, elfogadtuk a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítését, a kormány világossá tette, hogy milyen elgondolásai vannak - túl azon, hogy a kiadásokat mérsékelni kívánja - a középtávú versenyképesség erősítéséről, az adórendszer átalakításáról, a gazdaságélénkítő programról. Ezeknek mind együttesen lehet az a hatása, hogy a forint árfolyama stabilizálódik, a rövid és hosszú távú hozamok mérséklődnek. Reméljük, hogy belátható időn belül az lesz a hatása, ahogy az állampapírpiac a szokásos rend szerint kezd el működni, s a pénzügyi szolgáltatók, különösen a bankok működési feltételei javulnak.
Van, amire van hatása a kormánynak, leginkább a költségvetési hiány alakulását tudja befolyásolni. Úgy ítélem meg, hogy az ez irányba tett lépések nagyon határozottak és előremutatók. Ami az inflációs követelmény teljesítését illeti: úgy ítéljük meg, hogy 2011 elejére reálisan teljesíthető az a követelményrendszer, amit inflációban kell teljesíteni. A kamatkritériumok nehezebben ugyan, de megítélésünk szerint teljesíthetők.
Az euró bevezetésének az előfeltétele - ahogy képviselő úr, frakcióvezető úr mondta - az ERM-2-be történő belépés. Ez nem más, mint az Európai Unió közös árfolyamrendszerébe való belépés, a kijelölt paritás fenntartása két éven keresztül, amit teljesítenünk kell. Világosan kell látni, hogy ez nem pusztán a mi elhatározásunk, itt ugyanis az európai uniós testületek döntenek. S azt is tudnia kell képviselő úrnak, hogy az eljárás minden elemében titkos, a jelentkezéstől a lezárásig, egészen addig, ameddig közleményt tesznek közzé arról, hogy az elkövetkezendő időszakban mi az ERM-2 zóna tagjai vagyunk.
Ebből is az következik, tisztelt képviselő úr, hogy nincs lehetőség önálló döntés meghozatalára. Nyilván szükséges célkitűzéseket megfogalmazni, de hogy pontosan mikor mondhatjuk azt, hogy az ERM-2 zónába belépünk, erre mondom azt, hogy ez nem önálló magyarországi döntéshozatal eredménye. Ha a 2012 eleji euróbevezetés feltételeinek a megteremtéséről gondolkodunk, akkor 2009 közepéig kellene belépnünk a közös árfolyamrendszerbe, még egyszer mondom, azzal a mechanizmussal, amit nekünk figyelembe kell venni. Azt persze lehet követelni, hogy ezen a követelményrendszeren a jelenlegi kialakult helyzetben történjen enyhítés, de mindaddig, amíg a Közösség ezeket a feltételeket nem enyhíti, ezekhez alkalmazkodnunk kell, és ezen feltételrendszerek közepette szükséges olyan gazdaságpolitikát folytatnunk, amely révén sikerül elérnünk az ERM-2-be, majd az eurózónába történő belépést.
Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés