BARABÁSNÉ CZÖVEK ÁGNES (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miután már nem az általános vitát és nem politikai vitát folytatunk, hanem a módosító és kapcsolódó módosító javaslatokról van szó, engedje meg, elnök úr, hogy én ezekhez kívánjak szólni, érintve persze mindazt, amihez itt a Fidesz képviselője a megdrágult hitel és a törvényalkotás módszere kapcsán tett megjegyzéseket.

A törvényalkotás módszerében megegyeztünk a bizottsági ülésen, abban, hogy teljesen törvényszerű, házszabályszerű ezeknek a módosítóknak a beadása; nem írta újra azokat az alapértékeket, amelyeket a lakáscélú kölcsönökre vonatkozó előterjesztés tartalmazott, hiszen megmondtuk, hogy ez válságkezelés, azokon kívánunk segíteni, akik munkanélkülivé váltak, nem tudják fizetni a lakhatási helyiségük kölcsönszerződését, és szeretnék megőrizni mindezt a maguk számára.

(18.00)

Semmiféle illúziót nem keltünk, hiszen pontosan megmondtuk, hogy kik azok, akiknek mi segíteni kívánunk. Ami új ebben, az pedig az áthidaló kölcsön, és ez az áthidaló kölcsön teszi azt lehetővé az egyén számára, aki megfelel a feltételeknek, hogy meg tudja oldani a hitelének a fizetését.

A bizottsági ülésen azért - ami elég hosszan elnyúlt, és a tisztelt Ház várta, hogy a költségvetési bizottság ismét visszajöjjön - megértették a konstrukciót, tisztább lett a konstrukció: két hitelszerződése lesz az egyénnek a kölcsönt nyújtó bankkal, és ez teszi számára lehetővé, hogy meg tudja őrizni a lakhatást. Az állami kezességvállalás 24 hónapra szól, és akkor kerül beváltásra, ha netán az egyén nem tud eleget tenni a kötelezettségének.

Minden, ehhez kapcsolódó módosító javaslat azt segíti elő, hogy a lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami készfizető kezesség tiszta legyen. Ez bankokkal egyeztetve lett, és én jó szívvel ajánlom mindenkinek, hogy fogadja el a kapcsolódó módosító javaslatokat.

Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu