ALEXA GYÖRGY, a fogyasztóvédelmi eseti bizottság elnöke, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A parlament második alkalommal tárgyal fogyasztóvédelmi bizottság munkájáról szóló jelentést azóta, hogy bizottságunk 2007. március 17-én megalakult. Első jelentésünkben igyekeztünk átfogó képet adni a hazai fogyasztóvédelem helyzetéről, a felmerülő problémákról, a civil és szakmai szervezetek szerepéről, a hatóságok munkájáról és az elfogadott kormányzati fogyasztóvédelmi stratégiáról.
A második, most tárgyalt jelentésünk alapvetően a 2008-ban elvégzett munkánkat kívánja bemutatni, ami az alábbi fő tevékenységek köré szerveződött.
Elkészítettük és beterjesztettük az első jelentésünkön alapuló határozati javaslatainkat. Eseti bizottságként a plenáris ülés tárgyalási menetén kívül, mint feladatkörünket érintő törvényjavaslatokat, megvitattuk a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló, a fogyasztóvédelmi törvény 1995. évi, valamint az egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló törvényjavaslatokat. Megállapításainkat a Házszabály 96. §-a szerinti tájékoztatóban hoztuk nyilvánosságra.
Folytattuk a fogyasztók széles körét érintő szolgáltatások, illetve termékek fogyasztóvédelmi kérdéseinek megvitatását. Ennek megfelelően foglalkoztunk a gyermek-, diák- és munkahelyi étkeztetés jelenlegi helyzetével, fejlesztésének feladataival, valamint a fogyasztóvédelemmel összefüggő kérdéseivel. Áttekintettük a villamosenergia- és földgázszolgáltatók számlázási gyakorlatát, ügyfélszolgálati tevékenységének színvonalát. Megismerkedtünk az egészségre ható termékekkel, gyógyhatású készítményekkel, élelmiszer- és étrend-kiegészítőkkel, gyógynövényekkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi tapasztalatokkal.
Megvitatta a bizottság a lakosság számára nyújtott építőipari szolgáltatások fogyasztóvédelmi kérdéseit, foglalkoztunk a bankok lakossági hitelezési gyakorlatának, lakossági pénzügyi műveleteinek fogyasztóvédelmi problémáival, tájékozódtunk az emelt szintű nyugdíjasházak működésének tapasztalatairól, valamint a fogyasztóvédelmi ismeretek oktatásának helyzetéről.
Bizottságunk a jelentéssel érintett időszakban nyolc ülést tartott, összesen több mint tizennégy óra időtartamban. A 2008. évi tavaszi ülésszak elején elkészült a fogyasztóvédelmi eseti bizottság előző év szeptember 6-án tartott fogyasztóvédelmi szakmai konferenciájának előadásait és hozzászólásait tartalmazó kiadvány is, amelyet a tisztelt képviselő hölgyeknek és uraknak is eljuttattunk.
A parlament múlt év elején négy, a fogyasztóvédelem szempontjából fontos törvényjavaslatot is tárgyalt, ezeket az előbb felsoroltam. E törvényjavaslatok, amelyek azóta elfogadott törvényekké váltak, javították a hazai fogyasztók pozícióit és a fogyasztóvédelemben működők munkakörülményeit. Kidolgozásukat széles körű civil és szakmai egyeztetési folyamat kísérte, amelyben bizottságunk is részt vett. E folyamat eredményét képezték azok a módosító javaslatok, amelyek tagjaink által kerültek be az elfogadott törvényekbe.
El kell mondanom önöknek, hogy bizottsági javaslataink jó része is megvalósult a törvények elfogadása által. Más szempontból az is meggyőződésem, hogy a mindenkori fogyasztóvédelmi jogszabályalkotásra nem nézhetünk úgy, mintha minden szavunk kőtáblába került volna bevésésre. A piac körülményei, az alkalmazott kereskedelmi technikák folyamatosan változnak. A fogyasztók, az őket védő hatóságok és civil szervezetek újabb és újabb kihívásokkal kerülnek szembe, erre nekünk, jogszabályalkotóknak is állandó figyelemmel kell lennünk, és fogékonyan a kialakult tapasztalatokra, ha szükséges, be kell avatkoznunk az emberek, a fogyasztók védelmében. Ez bizottságunk alapvető célja is. Úgy érezzük, a parlament ezért is hozta létre ezt a grémiumot. Ezért próbálunk olyan témákkal foglalkozni, amelyek a fogyasztók nagy csoportjait érintik. Választott munkamódszereinkben igyekszünk minél szélesebb lehetőséget nyújtani a szakmai és civil szervezeteknek, az illetékes hatóságoknak arra, hogy saját tapasztalataikat és véleményeiket segítségünkkel a hivatalos politika rangjára emeljék.
Az elmúlt hónapokban a hazánkat is elérő gazdasági válság is azt bizonyította, folyamatosan dolgoznunk kell azon, hogy a piac törvényei igazságosan működjenek, csökkenjen a vásárlók és a szolgáltatást igénybe vevők kiszolgáltatottsága. Válság nélkül sem könnyű feladat megvédeni az embereket egy piacgazdaságban a mindenáron profitra törekvés, a szakszerűtlenség káros hatásaitól.
De ma már tapasztaljuk, milyen nehéz, amikor az árut és szolgáltatást nyújtók fennmaradása a tét. Amikor bizottságunk a közétkeztetés és gyermekélelmezés, az energetikai vagy pénzügyi szolgáltatások színvonalának kérdésével foglalkozik, akkor annak a politikától joggal elvárt szerepnek akar megfelelni, hogy a törvényalkotás ne elvont fogalmakról, hanem a mindennapok problémáinak megoldásáról szóljon. Az általunk felvállalt témák magukba foglalják szinte a fogyasztás teljes keresztmetszetét. Megállapításaink a jelentésben, javaslataink a határozati javaslatokban szerepelnek.
Nem gondolom, hogy expozémban mindegyik területről részletesen kellene szólnom, nagyon hosszú sem szeretnék lenni, inkább legyen közöttünk konstruktív vita, beszélgetés, ami az elvégzett munkánkról, megfogalmazott javaslatainkról vagy akár a jövőről szól. De azt elmondom, a bizottság elnökeként örömmel konstatálom, hogy eddigi tevékenységünket sokkal inkább a szakmai szempontok, mint pártpolitikai vagy ideológiai véleménykülönbségek jellemzik, és ezt az időnként meddő vitákkal terhes, sokszor csak értelmetlen szembenállásról szóló politikai világunkban komoly eredménynek, értéknek tartom.
Végezetül engedjék meg, hogy ezúton is megköszönjem a munkánkat folyamatosan segítő civil és szakmai szervezetek, hatóságok munkáját, hiszen a tárgyalt témák kapcsán kialakított állásfoglalásaink, közösen meghozott konszenzusos javaslataink az általuk benyújtott szakmai anyagokon, a bizottsági vitákban elhangzott véleményeiken alapszik. Őszintén remélem, hogy aktivitásukra, támogatásukra munkánk további részében is számíthatunk.
Befejezésül engedjék meg, hogy felolvassak egypár sort abból a levélből, amit Herczog László, a Fogyasztóvédelmi Tanács működtetéséért felelős szakállamtitkár írt Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének a parlamenti bizottságunk munkájáról:
"A Fogyasztóvédelmi Tanács megbízásából fordulok önhöz, amennyiben tolmácsolni szeretném a Fogyasztóvédelmi Tanács elismerését a parlament fogyasztóvédelmi eseti bizottsága tevékenységével kapcsolatban. A bizottság álláspontját minden esetben alapos szakmai felkészülés és az érintettek meghallgatása után alakította ki. A Fogyasztóvédelmi Tanács tagjai örvendetes tényként értékelik a bizottságban kialakult munkamódszert, az ötpárti konszenzus létrejöttét, és üdvözlik az általa elért eredményeket. A Fogyasztóvédelmi Tanács tagjai reményüket fejezik ki a tekintetben, hogy a bizottság minél hosszabb távon fogja tudni segíteni a hazai fogyasztóvédelem magasabb szintre emelését és a tudatos fogyasztói magatartás megerősítését, amelyhez a Fogyasztóvédelmi Tanács ez úton is kéri a tisztelt házelnök asszony támogatását. Aláírás: dr. Herczog László szakállamtitkár."
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP, az SZDSZ és az MDF padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés