DR. SZÉP BÉLA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Salamon László képviselőtársam egy nagyon fontos kérdést vetett fel, vagyis hogy az említett országokban vannak kiegészítő intézmények. Ezeket a kiegészítő intézményeket mi is szeretnénk létrehozni, ezt szolgálja például az előzetes jognyilatkozat, a támogató gondnokság, a felülvizsgálat kötelezettségének az intézménye. És természetesen ne feledkezzünk el egy fontos kérdésről: az orvostudomány folyamatosan fejlődik; és lehet, hogy bizonyos állapotban lévő emberek akaratnyilvánítási lehetősége a közeli jövőben ma még nem ismert, nem szokott módszerekkel lehetőséggé válik, mint ahogy bizonyos állapotok megváltoztatásának, bizonyos folyamatok megfordításának a lehetősége sem kizárható az orvostudomány új eredményeinek a felhasználásával.

Egy polgári törvénykönyvben az ilyen új lehetőségek felhasználásának az esélyét ne dobjuk ki, ezért én változatlanul támogatom az eredeti javaslat megtartását.

Forrás: parlament.hu